Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Farkas Györgyi a 22. helyen végzett

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A hétpróbázó Farkas Györgyi a 22. helyen végzett a londoni olimpia atlétikai versenyén. A számot a brit Jessica Ennis nyerte.

Farkas az utolsó számban, a 800 méteres futásban 2:17.83 perccel 853 pontot tett hozzá addigi eredményéhez. Így 6013 ponttal zárt, mindössze 17 ponttal elmaradva idei legjobbjától.

A magyar atléta a második helyezett Lilli Schwarzkopf kizárása miatt eredetileg 21. volt, a német csapat azonban óvott, amit azzal indokolt, hogy Schwarzkopf nem követett el semmilyen szabálytalanságot a befejező számban, a 800 méteres síkfutásban, amely után kizárták. Az óvást elfogadták, Schwarzkopf visszakapta pontjait, és második lett, aminek következtében Farkas eggyel hátrébb csúszott a rangsorban a 22. helyre.

Pekingben 5760 ponttal a 28. volt, így pontszámban és helyezésben is előre lépett.

A Honvéd atlétája kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a két nap során, több számban egyéni csúcsot produkált vagy idei legjobbját érte el.

Farkas Györgyi londoni eredményei: 100 m gát: 14.33 mp (932 p), magasugrás: 1,80 m (978 p), súlylökés: 13,55 m (764 p), 200 m: 25.72 mp (822 p), távolugrás: 6,07 m (871 p), gerelyhajítás: 46,52 m (793 p), 800 m: 2:17.83 p (853 p).

A győzelmet a papírformának és a hazai közönség várakozásának megfelelően a 2009-ben világ-, 2010-ben Európa-bajnok brit Jessica Ennis szerezte meg, fölényesen, 6955 ponttal. Ennél csak négyen értek el jobb eredményt a világon.

Hétpróba, olimpiai bajnok:
Jessica Ennis (Nagy-Britannia) 6955 pont
2. Lilli Schwarzkopf (Németország) 6649
3. Tatjana Csernova (Oroszország) 6628
...22. Farkas Györgyi 6013