Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Janics Natasa: "Nem égett bennünk az a láng, ami szokott"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
"Csalódott vagyok, hiszen nyerni akartunk, és nem sikerült" - mondta Kovács Katalin az ezüstéremmel zárt K-2 500-as olimpiai döntő után. Társa, Janics Natasa úgy vélte, nem égett bennük az a láng, ami szokott.

"Csalódott vagyok, hiszen nyerni akartunk, és nem sikerült - mondta a futam után Kovács Katalin. - A németek borzasztóan erősek voltak. Nem mentünk mi sem rossz pályát, de ha edzésen így teljesítünk, akkor visszamegyünk, és még egyszer végigevezzük. Valami miatt nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. A szerdai négyes sikernek nagyon örültem, feldobott, ezért fáj, hogy most nem győztünk megint. Sajnálom, hogy hiába húztuk végig az utolsó centiméterekig, nem volt elég. Most ennyi volt bennünk."

"Kikaptunk, pedig kieveztük magunkat, de ma ennyi erőnk volt - értékelt a még a 200-as egyesben is érdekelt Douchev-Janics Natasa. - A németeknek a nőknél még nem volt aranyuk, szerdán kikaptak tőlünk négyesben, és lehet, hogy most jobban akarták a győzelmet. Nem égett bennünk az a láng, ami szokott. Van még egy versenyem, szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok újból győzni."