Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A 3. helyért játszhat a férfi kézilabda válogatott

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az olimpiai 3. helyért játszhat majd a magyar kézilabda válogatott, miután 27-26-ra kikapott Svédországtól. Mocsai Lajos szövetségi kapitány nagyon csalódott. A harmadik helyért vasárnap délben a horvát-francia párharc vesztese lesz az ellenfél.

A találkozó elején fej fej mellett haladt a két együttes, a félidő közepén azonban megtorpantak a magyarok, így a szünetben 15-12-re vezettek a svédek. A fordulást követően a háromgólos hátrányt többször, még a végjátékban is egyre csökkentette a magyar válogatott, de az egyenlítés elmaradt.

A magyarok legutóbbi olimpiai szereplésük alkalmával, a 2004-es athéni játékokon is elődöntőt játszottak, ám utolsó két összecsapásukon kikaptak, így lemaradtak a dobogóról. Korábban háromszor jutottak el a negyedik helyig: 1936-ban (még nagypályán), majd 1980-ban, illetve 1988-ban (utóbbin Mocsai Lajossal). Ennél jobb eredményük nem volt játékokon.

Vasárnap 12 órától a francia-horvát párharc vesztesével találkoznak.

Mocsai: borzasztó érzések kavarognak bennem

Nagyon csalódott volt Mocsai Lajos, a svédek elleni olimpiai elődöntőt egyetlen góllal elveszítő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a lefújás után.

"Borzasztó érzések kavarognak most bennem. Objektíven értékelve: az első félidőben frissességben nem tudtuk felvenni a svédekkel a versenyt. A második játékrészben aztán rendeztük a sorainkat, feljavult a védőjátékunk, sok mindent kipróbáltunk és sok sikeres akciót vezettünk. A végén befújtak egy támadófaultot, ami szerintem nem volt az, és két ziccert kihagytunk, ezért nem sikerült az egyenlítés. Küzdőképességből kiválóra vizsgáztak a fiúk, stratégiailag meccsben voltunk a svédekkel. A bronzmérkőzés nehéz lesz, de egyelőre azzal még nem tudok most foglalkozni" - mondta Mocsai Lajos, akinek a férfi válogatott élén ez már a második elveszített olimpiai elődöntője volt az 1988-as szöuli torna után. A kapitány a női csapat élén 2000-ben, Sydneyben olimpiai finalista volt.

A remeknek mondható, 42 százalékos teljesítményt nyújtó Fazekas Nándor szerint hullámzó volt a csapat játéka:

"Több olyan indításgólt kaptunk, ami egyértelműen az összpontosítás hiányára utal. Ilyen a helyzetünk, egyszer fenn, egyszer lenn. Izland ellen fent voltunk, most egy kicsit lejjebb kerültünk. Remélem, a bronzmeccsen megint fent leszünk. A végén sajnos olyan hibáink is voltak, amelyek nem férnek bele egy ilyen szoros mérkőzésbe. Persze, senkit nem lehet hibáztatni, ez csapatjáték."

"Az Izland elleni meccs sokat kivett belőlünk, nem tudtunk olyan hajrát csinálni, amilyet szoktunk - vélekedett Ilyés Ferenc.
- Nehéz most bármit is mondani.... Még van egy mérkőzés előttünk, megpróbáljuk gatyába rázni a csapatot. Remélem, sikerül felszívnunk magunkat. "

"Álmainkat válthattunk volna valóra, de muszáj összeszednünk magunkat a bronzmérkőzésre - összegzett tömören Putics Barna.

"Nagyon kemény és agresszív védőfallal találtuk magunkat szembe - értékelt Zubai Szabolcs. - A svédek az első félidőbeli hibáinkat használták ki, utána sajnos már nem értük utol őket. Fájó a vereség, mert nem tudni, lesz-e még egyszer lehetőség pályafutásunk során olimpiai elődöntőben játszani."