Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hatos Gábor már az elődöntőben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjának negyeddöntőjében Hatos Gábor újabb győzelmet aratott. Két kitolással megverte a kazah Abdulhakim Sapijevet, így bejutott az elődöntőbe.

A 28 éves szombathelyi birkózó - kínai ellenfele biztos legyőzése után - az elődöntőért a hozzá hasonlóan két éve világbajnoki harmadik Abdulhakim Sapijevvel találkozott. Hatos a tavalyi vb nyitókörében úgy kapott ki kétszer 1-0-ás menetben a kazahtól, hogy a sorsolás mindkétszer riválisának kedvezett. Londonban Sapijev első meccsén tunéziai versenyzőt vert meg.

A negyeddöntőben az idén és tavaly is Európa-bajnoki bronzérmes Hatos ment előre, a női mérkőzésvezető többször is figyelmeztette Sapijevet szabálytalan fogásért, egyszer fejelésért. Végül pont nélkül telt el az első két perc, a piros mezes magyar birkózó pedig a piros labdát húzta ki, így ő támadhatott.

Bár az első akciót még visszafújta a bíró, másodszorra Hatos kitolta ellenfelét a szőnyegről, s megnyerte e menetet (1-0). A másodikban már nem volt szükség sorsolásra. Hatos ugyanis szépen fogta meg Sapijev kitolási kísérletét, majd villámgyorsan visszatámadott, s ügyesen kiléptette menekülő riválisát, ami újra a Haladás versenyzőjének jelentett pontot (1-0).

Sapijevnek még volt egy veszélyes akciója, de ezt Hatos kivédekezte, így a magyar jutott a legjobb négy közé, s már biztosan éremért léphet majd szőnyegre az esti programban.

"Visszavágtam a tavalyi vb-vereségért, megyek tovább" - mondta a láthatóan felpörgetett állapotban lévő Hatos. Gulyás István szakágvezető csak annyit tett hozzá, hogy nehéz és fontos győzelmet aratott Hatos.

Következő ellenfele 16.20 körül az iráni Szaed Gudarzi lesz, aki a legutóbbi három világbajnokságon kivétel nélkül érmet nyert.