Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tarics Sándor: Már nem élném túl a víz alatti birkózást a labdáért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Áder János köztársasági elnök is megjelent a magyar olimpikonok tiszteletére a londoni nagykövetségen rendezett fogadáson. Az államelnök, Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Csák János nagykövet egyaránt rámutatott beszédében, hogy az olimpián elért sportsikerek mellett versenyzőink sportszerűsége is növelte az ország jó hírnevét.

A nagykövetségi fogadás szokatlan időben, este kilenckor kezdődött, mivel Áder János köztársasági elnök, a nagykövet és a Londonban jelen lévő sportvezetők mindannyian az utolsó percig az olimpiai uszodában szurkoltak a magyar női vízilabdacsapatnak.

A fogadáson jelen volt a legidősebb olimpiai aranyérmes, a 99 éves Tarics Sándor, aki az 1936-os olimpián volt a bajnok vízilabda csapat tagja. A kiváló fizikai és szellemi állapotban lévő építészmérnök főként a vízipóló mérkőzések miatt utazott lakóhelyéről, az Egyesült Államokból Londonba.

Néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy legszívesebben beugrana a medencébe, hogy segítse a magyar pólósokat. Erről kérdezgettem, mialatt az úszóstadionból érkező köztársasági elnökre várakoztunk. "Meggondoltam a dolgot. Nem élném túl a labdáért folytatott ádáz küzdelmet, ami a víz alatt folyik, s amiből a közönség csak keveset lát" - mondta Tarics Sándor. Amikor a köztársasági elnök megérkezett, elsőnek a veterán sportoló üdvözlésére sietett.

Szót válthattunk három hajdani olimpia vízilabda aranyérmesével, a 77 éves Kárpáti Györggyel is, aki úgy látja, hogy a jelenlegi csapat nagy játékosai immár elfáradnak, ha sorozatban kell kemény mérkőzéseket vívniuk, tehát a fiatalokon van a sor.

A nagykövetség dísztermének márványkandallója fölött ezúttal egy nagyméretű olimpiai drapéria függött, láthatóan régebben készült darab. Ez díszítette az 1948-as londoni olimpián a magyar csapat szállásának étkező helyiségét. A csapat körül segédkező fiatal angol rendező akkor, a játékok végeztével, eltette emlékül az olimpiai karikákkal ékes textíliát. Az azóta ősz-körszakállas, idős úriemberré vált Frank Spannard most elhozta, és a Magyar Olimpiai Bizottságnak ajándékozta a relikviát.

Akkor, a háborúban kivérzett Angliában, elég spártaiak voltak az olimpiai vendéglátás körülményei. Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta nekünk, hogy London ezúttal kitett magáért, a 157 magyar sportoló jól érzi magát az olimpiai faluban, még az ételekkel is meg vannak elégedve, jóllehet ma már nem hozhatnak magukkal hazai szakácsot a csapatok.

Szót válthattunk Kósa Lajos debreceni polgármesterrel is, aki ebben a minőségében és nem pártvezetőként volt jelen. Városa nagyon büszke Risztov Éva úszónőre és az általa szerzett olimpiai aranyéremre. Az is erőt adott a tíz kilométeres távúszás bajnokának, hogy Debrecen kiutaztatta az édesanyját, aki a helyszínen bíztatta győzelemre a leányát. Kósa Lajos elmondta nekünk, hogy az új debreceni stadion többfunkciós lesz, rendezvények is tarthatók majd benne és ott működhet az ország legnagyobb labdarúgó akadémiája.

A nagykövetségi fogadás hősei a sportolók voltak. Három új olimpiai bajnokot is üdvözölhettünk, Risztov Évát, Pars Krisztiánt és Gyurta Dánielt. Õk az est folyamán újabb érmekkel gazdagodtak, Csák János nagykövet nyújtotta át nekik a diplomáciai képviselet Lánc-híddal ékes ezüstérmét. Az ő köszöntője után Borkai Zsolt hajdani tornász olimpiai és világbajnok, a MOB elnöke rövid beszédében megköszönte a versenyzők kemény munkáját, példásan sportszerű magatartását, a szponzoroknak pedig a felkészüléshez nyújtott támogatást.

A fogadáson jelen volt más támogató cégek képviselői mellett Jamniczky Zsolt, az E-on vezérigazgató helyettese, aki elmondta, hogy szeretnének csapatsportok mellett egyéni versenyzőket is szponzorálni. Ennek bizonyára meg lehet találni a módját.

A záróbeszédet Áder János köztársasági elnök tartotta. Sportolóknak, sportvezetőknek és szurkolóknak egyaránt köszönetet mondott a sikerekért. Arról szólott, hogy a versenyek során megmutatkozott, mit jelent a barátság, a küzdeni tudás és az önvizsgálat fontossága. Az elnyert érmek is szépen csillognak, de ugyanilyen jó benyomást kelt, hogy Gyurta Dániel az aranyérméről másolatot küld elhunyt norvég barátja és versenyzőtársa családjának, Pars Krisztián a megnyert kalapácsvető verseny után néhai edzője, Németh Pál fényképét mutatta fel, Cseh László pedig nem igyekezett kifogásokat találni arra, hogy két amerikai csodaúszó mögött harmadik lett, ehelyett azt vizsgálja meg, hogyan próbáljon győzelmeket szerezni a jövőben.

Áder János részt vesz az olimpiai záróünnepségen is.