Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Olimpia számokban: előkerültek a csontvázak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ha Michael Phelps ország lenne, a pályafutása során begyűjtött 18 olimpiai aranyával a nemzetközi ranglista 37. helyén állna a modern kori játékokon szerzett aranyérmek teljes számát tekintve, Ausztriával és Etiópiával holtversenyben - egyebek mellett ez derül ki a londoni olimpia vasárnap összesített számadataiból. A játékok statisztikájából nem maradt ki az sem, hogy az olimpiai létesítmények építői az alapok kiásása közben négy emberi csontvázat találtak.

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap által a játékok zárónapján csokorba szedett statisztika kimutatja azt is, hogy Izland 320 ezres lakosságának 85 százaléka nézte a hazai kézilabdacsapat Magyarországgal vívott negyeddöntős mérkőzését, amelyet kétszeri hosszabbítás után a magyarok nyertek.

A londoni olimpia két hete során összesen egymillió sporteszközt használtak fel, köztük 600 kosárlabdát, a vízi sportokban 541 mentőmellényt, a gátfutó számokban pedig 510 gátat.

A londoni játékok két hete alatt 28 világrekord dőlt meg, közülük kilenc úszásban, hat a kerékpáros versenyszámokban és ugyanennyi súlyemelésben. Pekingben 43, a 2004-es athéni olimpián 31 új világcsúcs született.

A The Sunday Times nem felejti el megemlíteni, hogy csak a brit kerékpárosok nyolc aranyat gyűjtöttek, többet, mint az örök rivális Ausztrália teljes olimpiai csapata összesen.

Ausztrália csapatának 59 tagjára jutott egy aranyérem, a brit csapat esetében ez arány 21. Az amerikaiak közül minden 13., a kínai csapatból minden 11. versenyző térhet haza arannyal Londonból.

A lap kiszámolta azt is, hogy a Team GB dobogós helyezettjeinek 37,5 százaléka fakadt sírva az eredményhirdetés alatt. Az éremtáblázat első és második helyén álló amerikaiak és kínaiak kevésbé mutatták ki érzelmeiket: érmeseiknek mindössze 17, illetve 7 százaléka figyelte könnyek között, amint felvonják hazájának nemzeti lobogóját.

A brit olimpiai csapat 13 versenyszámban nyert aranyérmet; ennél több számban a 204 részvevő nemzet közül csak az Egyesült Államok győzött.

A londoni olimpia legtestesebb versenyzője Ricardo Blas guami cselgáncsozó volt, 220 kilót közelítő testsúlyával, a legmagasabb pedig Csao Hszu-csang (Zhaoxu Zhang), a 218 centis kínai kosárlabdázó.

A leghosszabb vezetéknevű olimpikon - az angol átírás alapján - Saeid Mohammadpourkarkaragh iráni súlyemelő volt, aki a 94 kilogrammos súlycsoportban az 5. helyen végzett. A versenyszám győztesének kihirdetésével sokkal könnyebb dolguk volt a rendezőknek, ebben a súlycsoportban ugyanis a kazah Ilja Iljin vehette át az aranyat.

Az olimpiai falu bútorzatát és felszerelési tárgyait a játékok után jutányos áron meg lehet venni. Egy-egy ágyhoz - matrac nélkül - például 39,99 fontért (14 ezer forintért) hozzá lehet jutni, a ruhafogasokért pedig mindössze 20 pennyt (72 forintot) kell áldozniuk az érdeklődőknek. Igaz, a vevőknek nem árulják el, hogy az adott berendezési tárgy kinek a szobájában volt, így teljes bizonyossággal senki nem dicsekedhet majd azzal, hogy például Usain Bolt jamaicai szupersprinter egykori ágyában tér nyugovóra esténként.

Meg lehet majd venni azt a 3200 BMW-t is, amelyen a londoni olimpia VIP-vendégeit fuvarozták az egyes rendezvényhelyszínek között, bár a bajor autógyár közölte, hogy egyszerre csak kis tételekben hirdeti meg a járműveket, mivel nem akarja hirtelen elárasztani a brit használtautó-piacot.

A londoni játékok statisztikájából nem maradt ki az sem, hogy az olimpiai létesítmények építői az alapok kiásása közben négy emberi csontvázat találtak, a kelet-londoni Olimpiai Park óriáskivetítője előtt pedig naponta átlagosan két vőlegényjelölt kérte meg kedvese kezét.