Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A kilencedik olimpiájáig várt az első férfi győztesre

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar úszósport továbbra is a világ élmezőnyében van - állítja a londoni olimpia után a válogatott szövetségi kapitánya. Kiss László szerint Gyurta Dániel és Risztov Éva aranyérme mögött a sportirányítás, a sportvezetés és a magyar edzői kar remek munkája is ott van. Az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Tamás vendége volt a sikerkapitány.
Szövetségi kapitányként a londoni volt a negyedik olimpiája, de 1988-ban Szöulban már olimpiai bajnoki címet ünnepelt. Ez a mostani londoni olimpia hol foglal helyet a szívében?

Ez volt a kilencedik olimpiám. 1960-ban, Rómában még mint versenyző voltam ott, és ezután még nyolc olimpiát értem meg. Ebből négyszer jöttem haza olimpiai bajnokkal, háromszor Egerszegi Krisztinával, egyszer Kovács Ágival, és most már "csak" szövetségi kapitányként Gyurta Danival és Risztov Évával.

A fölsorolásból az is kitetszik, hogy most először nyert olimpiai bajnoki címet férfiúszóval. Más a férfiakkal és más a hölgyekkel a munka?

Elsősorban a lelki vonatkozásokban más. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a 200 méteres mellúszás egy kicsit mindig magyaros szám volt. 2000-ben Kovács Ági nyert olimpiai bajnokságot, most Gyurta Dani, előtte Rózsa Norbert, Güttler Károly volt első és második helyen 200 mellen, Szabó Joe ugyancsak nyert 200 mellen '88-ban. Ami a mostani eredményt különlegessé teszi, hogy mindezt világcsúccsal nyerte Dani. Utoljára '92-ben volt hasonló.

Mike Barrowman, akit egy magyar edző, Nagy József készített fel.

Így van, Nagy Józsinak a tanítványa úszott utoljára ezen a számon világcsúcsot a döntőben. És most Gyurta Dani.

Ha már Nagy József neve szóba került, több sportágban panaszkodnak arról, hogy külföldre mennek az edzők. Ez az úszásban talán nem annyira igaz. Nagy József kivételével talán nem is dolgozik külföldön magyar edző, aki a világelitet edzi. Mivel tudják itthon tartani a magyar edzőket? Gondolom, rengeteg megkeresés, ajánlat érkezett az évek során.

Így igaz. Engem is hívott a francia meg a görög válogatott. De soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam, hogy megyek.

Az előbb a 200 mell kapcsán említette, hogy ez valamelyest magyar szám. Mennyire tudatos ez?

A nemzetközi mezőnyben az edzők között ismert az ún. Hungarian way. Ez a magyar módszer elsősorban a vegyes úszással kapcsolatos. Azt jelenti röviden, hogy fiatal korban a vegyesúszásra készülnek a versenyzők. Ez egy általános lehetőséget ad arra, hogy több úszásfajtában is megfelelő szintre kerüljenek a sportolók. Másfelől ennek alapján tulajdonképpen a vegyesúszás lett összességében az egyik legerősebb számunk. Most az olimpián is gyakorlatilag a vegyesúszásban elért eredmények dominánsak Gyurta 200 melle mellett.

Kigyűjtöttem, hogy a magyar úszócsapat Barcelonában 59, Atlantában 38 pontot szerzett. Ez nyilván a Darnyi-Egerszegi korszak miatt volt. Aztán Kovács Ági elsősége ellenére 14 pont volt Sydneyben, 21 Athénben, 19 Pekingben, és most 28. Ez nyilvánvalóan remek szereplést jelent, még akkor is, hogyha van egy kis kontraszt. Hiszen éppen Ön mondta, hogy érmekben többet várt, de a megszerzett pontok száma igazán elismerésre méltó. Szóval mennyire volt erős ez a mostani csapat?

Erős és fiatal csapatunk volt. Nagyon sok olyan versenyzőnk van, aki London után még Rióban, sőt azontúl is résztvevője lesz az olimpiáknak. A barcelonai volt a maximális teljesítmény, az ottani öt olimpiai arany, amiből, ugye Egér hármat, Darnyi kettőt nyert, nehezen túlszárnyalható. Mellettük pedig rengeteg értékes helyezésünk volt. Ugyanakkor a szerzett pontok emelkedése mutatja azt, hogy a sportág szépen fejlődik, erősödik. Annak ellenére, hogy a legnagyobb rivalizálás az atlétika mellett az úszásban van; ezt az induló országok jól mutatja: 187 ország vett részt az olimpián, miközben 203 tagállama van Nemzetközi Úszószövetségnek. Ha ebből indulok ki, akkor folyamatosan ott maradni a legjobbak között - nagyon nagy dolog. Az, hogy a 6. helyen zártunk az úszók ponttáblázatában, illetve az éremtáblázatban, egyértelműsíti, hogy a magyarok ott vannak a világ élmezőnyében. Európában csak két csapat, a francia és a holland előzött bennünket meg, miközben mögöttünk olyan országok vannak, mint Olaszország vagy Németország.

Meglepte Önt a németek visszaesése?

A németeknél gyakorlatilag nem megfelelő az edzői irányítás.

A Magyar Olimpiai Bizottság, illetőleg a magyar sportvezetés mennyire segítette az úszócsapatot? Mennyit tettek hozzá a sikerekhez?

Az, hogy az edzőtáborokat mind meg tudtuk valósítani, sokat jelent. 2000 óta egy nagyon komoly utánpótlás-felzárkóztatási programunk van, amit még Ruza Józseffel kezdtem el, s ez folytatódott Szabó Tünde és a Magyar Úszószövetség segítségével. Mára odáig jutottunk, hogy hét olyan vidéki bázisunk van, amelyikben világszínvonalú munkát tudnak végezni. Sikerült végre a főváros dominanciáját kiegyenlíteni azzal, hogy vidéken is épültek új uszodák, létrejöttek új úszóbázisok.

Van elég versenyző?

Amikor a Spartacusban edzősködtem 2000-ig számtalanszor láttam, hogy anyuka odajön egy vagy két tehetséges gyerekkel, de a kisebbet már nem akarta beíratni, mert azt mondta, hogy kettőre már nincsen pénze. Ez ma sincs másképp. Egy-egy szegényebb környéken nehezen fizetnek a szülők a gyerekek mozgásáért. Nagyon bízom abban, hogy az új iskolai testnevelési programban az úszás méltó helyre kerül. Ma az összes bajnokságon nagyjából 5600 úszónk indul. Ez iszonyatosan kevés. Ugyanez az Egyesült Államokban húszmillió. Ebből következik, hogy a magyar edzők olyan világszínvonalú munkát végeznek ebből a kevés merítési lehetőségből, ami egészen fantasztikus és példaértékű.