Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ismét nem nyert a Juventus

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hiába vezetett, végül 1-1-es döntetlent játszott Parmában a listavezető Juventus, amelynek így már csak három pont az előnye az Atalanta ellen győztes Lazio előtt az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásait követően.

Antonio Conte vezetőedző együttese a második félidő elején Andrea Pirlo szabadrúgásból szerzett találatával vezetett a mostani szezonban hazai pályán még veretlen Parma ellen, ám a 78. percben Nicola Sansone egyenlíteni tudott, az állás pedig már nem változott. A torinóiak így két idei bajnokijukon mindössze egy pontot szereztek, s nem csupán a Lazio, de többi riválisa, a Palermót simán legyőző Napoli és a szombaton nyertes Internazionale is megközelítette őket a táblázaton.

Tőzsér Dániel nem lépett pályára a Genoa Cagliariban játszott meccsén, melyen hiába vezetett csapata, végül 2-1-re kikapott, s visszacsúszott a kieső, 18. helyre.

Eredmények:
Serie A, 20. forduló:
Torino-Siena 3-2 (3-1)

később:
Cagliari-Genoa 2-1 (0-0)
Catania-AS Roma 1-0 (0-0)
Lazio-Atalanta 2-0 (0-0)
Napoli-Palermo 3-0 (2-0)
Parma-Juventus 1-1 (0-0)
Udinese-Fiorentina 3-1 (1-1)

szombaton játszották:
Internazionale-Pescara 2-0 (1-0)
Bologna-Chievo 4-0 (2-0)

később:
Sampdoria-AC Milan 20.45

Az élcsoport:

1. Juventus 20 41-14 45 pont
2. Lazio 20 30-19 42
3. Napoli 20 40-18 40
4. Internazionale 20 32-22 38
5 Fiorentina 20 37-24 35
6. AS Roma 20 43-34 32