Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rali-ob - Egerben rajtol hétvégén az idei szezon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Egerben és környékén sorra kerülő hétvégi futammal rajtol a hazai rali-bajnokság idei szezonja, amelynek során nyolc versenyen mérik össze tudásukat a pilóták.

A címvédő Kazár Miklós a 2013-as esztendőnek új autóval és navigátorral vág neki: a miskolci versenyző egy 2006 decemberi fejlesztésű Citroen Xsara WRC-re cserélte Mitsubishi Lancerét, mellette pedig Ferencz Ramón helyett korábbi társa, Szőke Tamás ül majd.

"A csapattal együtt nagyon várjuk már az egri debütálást, hiszen egy topautót vezetni mindig hatalmas élmény" - idézte saját honlapja Kazár Miklóst, aki még hozzátette, az elmúlt időszakban a Mitsubishi kísérte a sportpályafutását, de 2009-ben már versenyzett WRC - a nemzetközi szövetség (FIA) előírásai szerint megépített, világbajnoki futamokon is használható - autóval.

Kazár egyik legnagyobb ellenfele a tavalyi évhez hasonlóan az idén is Skoda Fabia Super2000-est kormányzó Herczig Norbert lehet, aki csapata közleményében úgy fogalmazott, az edzés és a gyakorlás szempontjából jól jött neki a hosszabb ideig tartó havas, jeges időjárás.

"Sokaknak fejfájást okozott, nekünk viszont nagyon sokat segített azzal, hogy sok-sok éjjelen keresztül tréningezhettünk havon" - mondta a 2012-es esztendő ezüstérmese. "Reméljük, ezen kilométerek nem múlnak el nyomtalanul, és beépültek a zsigereimbe."

Bútor Róbert a Peugeot 207 S2000 versenyautóval áll rajthoz. A legutóbbi Eger ralit, amelyre 2011-ben került sor, Bútor Róbert nyerte, szintén Peugeot-val. A videó az egyik Eger környéki gyorson készült, Bútor versenyautójából:

Az Eger-ralin 375 kilométer, ebből összesen 140 kilométer gyorsasági megtétele vár a versenyzőkre, akiknek szombaton négy, vasárnap hat szelektív szakaszt kell teljesíteniük a célba érkezésig.

A szezon következő versenyét május 10. és 12. között rendezik Miskolcon és környékén.

A rali-ob 2013-as versenynaptára:

április 5-7.: Eger-rali
május 10-12.: Miskolc-rali
július 12-14.: Veszprém-rali
augusztus 24-25.: Baranya-kupa
szeptember 6-7.: Kassa-rali
szeptember 27-29.: Budapest-rali
november 7-9.: Mecsek-rali
december 28-29.: Szilveszter-rali