Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Öt gólt kapva veszített a listavezető Győr Kecskeméten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Kecskemét fölényesen, 5-2-re győzött a második forduló óta veretlen Győr ellen kedden a labdarúgó OTP Bank Liga márciusban elhalasztott 20. fordulójában. A győriek legutóbb tavaly júliusban, a Debrecentől kaptak ki a bajnokságban. Vereségük ellenére ugyanakkor továbbra is magabiztosan, 10 ponttal vezetik a tabellát.

Nagyszerűen kezdte a meccset a hazai együttes, mely tíz perc után már két góllal vezetett. A folytatásban a győriek is nagyobb tempóra kapcsoltak, így élvezetes játékot láthattak a nézők, ráadásul a gólok sem maradtak el: előbb a Győr szépített, majd ismét kétgólos hátrányba került, a szünetre mégis csak egy gól volt a két csapat közötti különbség.

A második félidőben a Győr ment előre az egyenlítésért, ám a kecskeméti védelmet nem sikerült átjátszania, a hazai kontrák pedig komoly veszélyt jelentettek. Az ellentámadások a 72. percben újabb gólt eredményeztek, ezt követően pedig Pintér Attila együttesében már egyáltalán nem volt átütőerő, s az utolsó percekben is betaláló Kecskemét megérdemelten győzött.

Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano-Győri ETO FC 5-2 (3-2)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2000 néző, v.: Szabó Zs.
Kecskemét: Antal - Koszó, Vaskó, Varga Ró., Forró - Póti, Vukasovic, Savic (Pekár 76.), Mohl - Salami (Rajczi 81.), Burgos (Balázs 87.)
Győr: Stevanovic - Svec, Lipták, Dordevic (Koltai 65.), Had (Trajkovic 11.) - Dinjar, Kamber, Pátkai - Dudás (Kink 55.), Strestrik, Varga R.
Gólok: Mohl (3., tizenegyesből), Varga Ró. (10.), Burgos (34.), Salami (72.), Balázs (90.), illetve Varga Ro. (23.), Kamber (35.)