Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Videoton nyerni tudott a Fradi ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Videoton Torghelle Sándor góljával 1-0-ra nyert a Ferencváros vendégeként az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A másik mai mérkőzésen a Honvéd 3-0-ra nyert Pécsen.

A zöld-fehérek így nagy hátrányba kerültek az Európa Liga-szereplésért folytatott harcban. A Vidi már a 45. másodpercben gólt szerzett. Ezt követően a Ferencváros játszott fölényben, de játékosai a legnagyobb helyzeteket is kihagyták, így egygólos vendégelőnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

A folytatásban is a hazaiak irányítottak, de már korántsem futballoztak akkora fölényben, mint az első játékrészben. Bár lehetőség mindkét együttes előtt adódott, az eredmény nem változott, így - habár a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna - a székesfehérváriak három ponttal távoztak a fővárosból.

A Mecsekalján nem túl színvonalas első félidőt láthatott a pécsi közönség, melynek során a kispestiek egy hatalmas védelmi hibát kihasználva szereztek vezetést, míg a hazaiak 11-esből sem tudtak betalálni.

A folytatásban egyszerre örülhettek és bánkódhattak a vendégdrukkerek: a játékrész elején csapatuk 11-eshez jutott, de Martinez és az első gólt szerző Lanzafame összeveszett azon, hogy melyikük végezze el a büntetőt. A lökdösődésig fajuló perpatvart aztán a bíró oldotta meg azzal, hogy mindkettőjüknek adott egy-egy sárga lapot, s mivel az olasz csatárnak ez már a második volt, így ő a 11-es pont helyett az öltözőbe sétálhatott.

Martinez a közjáték ellenére magabiztosan értékesítette a 11-est, sőt pár perccel később az emberhátrányban védekezésre berendezkedő Honvéd első gyors kontrája végén a meccset is eldöntötte egy hatalmas bombagóllal. Ezt követően a Pécs ugyan próbálkozott, de nem tudtak lendületbe jönni. A hajrára fordulva pár percre félbeszakadt a meccs, mivel bekapcsolt az öntöző berendezés... A Honvéd összességében biztosan őrizte az eredményt a lefújásig és megérdemelten vitte el a három pontot Pécsről.

Szombaton játszották:
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 2-0
Lombard Pápa Termál FC-Újpest FC 0-1
Kaposvári Rákóczi-Szombathelyi Haladás 3-2
DVSC-TEVA - FGSZ Siófok 4-1
Pénteken játszották:
Kecskeméti TE Phoenix Mecano - Egri FC 3-1
Győri ETO FC-MVM Paks 3-4

A tabella:
1. Győri ETO FC 25 15 7 3 50-28 52
2. Videoton FC 25 13 6 6 41-18 45
3. MTK Budapest 24 13 5 6 38-23 44
4. DVSC-TEVA 25 12 3 10 37-25 39
5. Budapest Honvéd 25 11 6 8 38-33 39
6. Ferencváros 25 10 9 6 41-30 39
7. Kecskeméti TE 25 10 7 8 35-33 37
8. MVM Paks 25 8 11 6 38-30 35
9. Újpest FC 24 9 7 8 33-33 34
10. Szombathelyi Haladás 25 8 9 8 29-24 33
11. Kaposvári Rákóczi 25 9 5 11 29-31 32
12. Diósgyőri VTK 25 8 8 9 23-31 32
13. PMFC-Matias 25 7 7 11 26-37 28
14. Lombard Pápa Termál FC 25 6 6 13 18-39 24
15. FGSZ Siófok 25 4 4 17 26-56 16
16. Egri FC 25 3 6 16 19-50 15