Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hazaküldték Gyurta Dániel edzőjét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hazaküldték a 200 méteres mellúszásban olimpiai és világbajnoki címvédő Gyurta Dániel edzőjét, Széles Sándort a barcelonai vizes világbajnokságról.

"Erről nem akartunk beszélni, bevallom férfiasan, mert nem jó róla beszélni. - mondta a Kossuth Rádiónak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. - Lélekben itt van, szeretjük, becsüljük. Szabó Tünde főtitkár tájékoztatta a döntéséről, hazaküldte a kiváló edzőt, mert otthon van biztonságban. Nincs olyan állapotban, hogy kockáztassuk a jelenlétét, még ha boldogan ölelnénk is magunkhoz."

Gyárfás úgy fogalmazott a trénerről, hogy: "A szokott nehézségek vannak vele kapcsolatban, ki kell gyógyítani".

Széles Sándor ezzel szemben a Kossuth Rádiónak kedd este úgy nyilatkozott, hogy egy közös döntés eredmény volt az, hogy hazautazott, mert úgy tűnt, gyomorfekélye, ami miatt tavasszal már kezelték, kiújul. Elmondása szerint a főtitkár javasolta számára, hogy Magyarországon, saját orvosával vizsgáltassa ki magát.

"Voltam a kórházban, de nem kellett befeküdnöm, vért vettek, csináltak ultrahangos vizsgálatokat - mondta a szakember. - Nem vagyok a halálomon, de elfogadtam a döntést, mert Gyurta Daniék és két edzőkollégám is ezt javasolta."

Olimpiai és kétszeres világbajnok tanítványával kapcsolatban elmondta, hogy az ő távollétén nem fog múlni a sikeres szereplése.

"Azt tudni kell, hogy verseny előtti utolsó két napban már nem történik semmi, a sportoló azt csinál, amit akar" - nyilatkozta a tréner, hozzátéve, hogy kollégái ott vannak Barcelonában.

Gyurta csütörtökön kezdi meg szereplését a vb-n, s ha sikerrel veszi az előfutamot és az elődöntőt 200 mellen, akkor pénteken szerepelhet a fináléban.