Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Federer játéka teljesen szétesett

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bombameglepetés az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében: az ötszörös győztes Roger Federer három játszmában kikapott a 19. helyen kiemelt Tommy Robredótól, így búcsúzott a további küzdelmektől. A spanyol versenyző ellenfele a negyeddöntőben a Philipp Kohlschreiber-Rafael Nadal meccs győztese lesz.

A svájci a meccs első játékában rögtön elveszítette a szervagémjét, ám 1:2-nél visszajött, amelyet követően 4:4-ig fej fej mellett haladtak a felett. Ekkor Robredo ismét brékelt, de nem tudta kiszerválni a szettet, így két, az adogató sikerével zárult játék után jöhetett a rövidítés, ahol a spanyol 4-3-nál faképnél hagyta a hetedik kiemeltet, és bezsebelte a játszmát (7:6).

A második szettben ismét mérföldkőnek bizonyult a 4:3-as állás, a spanyol ugyanis ekkor brékelte Federert, majd két bréklabdát hárítva kiszerválta a játszmát (6:3).

A harmadik szettben 3:3-ig Federernek összesen hat bréklabdája volt, de bosszantó hibákat vétett, amelyek ismét megbosszulták magukat. Robredo egy alkalommal semmire vette el az ötszörös US Open-győztes svájci adogatását, akinek ekkorra már teljesen szétesett a játéka, csak kereste önmagát, így elkerülhetetlenné vált a korai búcsú.

A gyengélkedő Federer kiesését a 43 (!) ki nem kényszerített hiba mellett a borzalmas, 13 százalékos (16/2) bréklabda-kihasználás okozta.

A két játékos útja pályafutásuk során tizenegyedszer keresztezte egymást, eddig mind a tízszer Federer nyert, sőt Robredo ezt megelőzően összesen három szettet nyert a korábbi világelső ellen. Ezen a meccsen megduplázta eddigi játszmái számát.

A karrierje első US Open negyeddöntőjére készülő spanyol ellenfele a legjobb nyolc között vagy honfitársa, Rafael Nadal, vagy a német Philipp Kohlschreiber lesz.

Férfi egyes, nyolcaddöntő:

Robredo (spanyol, 19.)-Federer (svájci, 7.) 7:6, 6:3, 6:4