Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egervári: Nem szeretnénk ígérgetni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A keddi, észtek elleni győzelemmel versenyben maradna a világbajnoki pótselejtezőt érő második helyért a magyar labdarúgó-válogatott - Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint.

"Nem szeretnénk mentegetőzni és ígérgetni, de szeretnénk az észtek ellen győzelemmel kijavítani a bukaresti hibát, hogy versenyben tartsuk magunkat" - jelentette ki a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki hozzátette, körbeverések által még hisz a második hely megszerzésében, s bár fontos csatát vesztettek el pénteken, a háborút még megnyerhetőnek tartja. Megjegyezte, ehhez nagy szükség lenne a román-török összecsapáson a vendégsikerre.

A szakember visszatérve a romániai találkozóra elárulta, nem gondolt a lemondásra, mert amíg bízik benne a szövetség vezetése és a játékosai, addig neki az a feladata, hogy segítse a válogatottat. Megjegyezte, a három nappal ezelőtti találkozó nagy csalódás volt, de a három évet tekintve pozitívabb az összkép, mert a korábbi eredményeknek köszönhetően van mibe kapaszkodniuk a játékosokkal együtt.

"Az észtek eddig kevesebb meglepetést okoztak a vártnál, de pénteken a hollandok ellen eljött az idejük, megmutatták, hogy erős csapatuk van" - mondta a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-kor kezdődő összecsapással kapcsolatban Egervári, aki kitért arra is, hogy a bukaresti kudarc után milyen hangulat fogadhatja együttesét. "Nagyon zártan és fegyelmezetten futballoznak az észtek, így türelmesnek kell lennünk a körülöttünk lévő világ türelmetlensége ellenére is".

Egervári a kezdőcsapattal kapcsolatban kijelentette, csak olyan játékosok szerepelnek majd benne, akik százszázalékos fizikai és egészségi állapotban vannak, illetve kellőképpen motiváltak.

"Győznünk kell, mert azzal megadjuk magunknak az esélyt, hogy tétje legyen az októberi két mérkőzésnek" - jelentette ki Bogdán Ádám, a válogatott kapusa.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Korcsmár Zsoltra eltiltás miatt nem számíthat Egervári Sándor, míg Varga József valószínűleg nem épül fel sérüléséből, ugyanakkor a további sérültek közül Vanczák Vilmos és Koman Vladimir vasárnap már teljes értékű munkát végzett, így vélhetően mindketten bevethetőek lesznek.