Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lance Armstrong feltárná a múltját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hajlandó teljes őszinteséggel és részletességgel tanúskodni doppingos múltjáról egy független bíróság előtt Lance Armstrong amerikai kerékpáros, amennyiben garanciát kap, hogy tisztességesen kezelik az ügyét.

A hét Tour de France-elsőségétől megfosztott 42 éves bringás a BBC-nek hétfőn elmondta, hogy ha "fair" tárgyalás lesz, akkor minden ítéletnek aláveti magát, legyen az - ahogy ő fogalmazott - halálbüntetés, szabad elvonulás vagy hat hónap - vagyis annyit kér, hogy egyenlő elbírálás alá essen azokkal, akik már korábban elismerték bűnösségüket.

Armstrong hozzátette, hogy szeretné lezárni a múltját, és továbblépni az életében, amely "nagyon keményen" megváltozott januári vallomása óta.

Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) múlt hónapban megválasztott elnöke korábban hangsúlyozta: kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni, és feltárni az UCI múltját is, hogy 2014-re egy, a korábbinál hatékonyabb szervezetet vezethessen. Hozzátette: nem tűr halasztást egy független vizsgálóbizottság felállítása.

Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) elnök-vezérigazgatója jelezte: erős a gyanú, hogy az UCI korábbi elnökei, Pat McQuaid és Hein Verbruggen bűnrészesek lehettek például Armstrong csalásában.

Armstrong két ex-csapattársa, Floyd Landis és Tyler Hamilton már korábban úgy nyilatkozott, hogy McQuaid és Verbruggen bizonyítékokat tüntetett el az 1990-es és 2000-es években. Landis azt is vallotta: Armstrong egyszer az UCI vezetőinek segítségével úszta meg az eltiltást, mivel fennakadt a svájci körversenyen vett mintájával.

Armstrong úgy tudott tiltott szerekkel versenyezni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzésen.