Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jubilál Messi a Barcelonában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szombaton lesz tíz éve, hogy a jelenkor legjobb labdarúgójának tartott Lionel Messi bemutatkozott az FC Barcelona felnőtt csapatában.

A most 26 éves sztárjátékos az FC Porto elleni idegenbeli barátságos mérkőzésen kapott lehetőséget csereként.

"Nagyon fontos pillanata volt az a karrieremnek, mert egy gyerekkorom óta dédelgetett álmom vált akkor valóra" - nyilatkozta Messi, aki jelenleg combsérüléssel bajlódik, s idén már nem léphet pályára.

A 2003. november 16-án rendezett portói találkozón Frank Rijkaard vezetőedző a 75. percben, Fernando Navarro helyére küldte be a 16 éves tehetséget, aki ugyan már akkor megvillantotta tudását, ám a csapat 2-0-ra kikapott a Jose Mourinho irányította hazaiaktól.

"Azt gondolom, hogy most is ugyanaz vagyok, aki akkor voltam, most is hasonlóan látok dolgokat, persze az elmúlt években sokat tanultam, fejlődtem és megtanultam értékelni mindent" - mondta Messi, akit négyszer választottak meg a világ legjobb futballistájának, három Bajnokok Ligája-trófeát és hat spanyol bajnoki címet nyert a katalán klubbal.