Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Erősödik a magyar sport egyik bástyája

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A társasági nyereségadó felhasználásával 80 millió forintból új és korszerű sátortető került a váci strandfürdő 33 méteres medencéje fölé - mondta a sportért és ifjúságért felelős államtitkár. Simicskó István arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a sakkszövetség 300 millió forintos támogatásban részesül.

A kormány egyszeri, 300 millió forintos többlettámogatásban részesíti a sakkszövetséget.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a sakk olyan eredményeket ért el, és olyan képességeket - például a stratégiai gondolkodást - fejleszt, amiért megérdemli a támogatást. Hozzátette: az összeg a tágabb sporttámogatási rendszeren keresztül érkezik és a jövő év első félének végéig használható fel.

"A sakk a magyar sport egyik bástyája, ezt tovább kell erősítenünk. Remélem, ez megnyugtató módon rendezi a sakk helyzetét, és egyben biztosítja a jövőjét" - jegyezte meg Simicskó István.

Seszták Miklós, a Magyar Sakk Szövetség elnöke elmondta, hogy a 300 millió forint a szövetség közel 10 éves támogatásának felel meg, s az összeget nagyrészt az élsportolók nagyobb megbecsülésére, az iskolai sakkoktatás népszerűsítésére, valamint egy kiemelt verseny megrendezésére kívánják fordítani. Az elnök évértékelésében 2013-at egyszerűen csodálatosnak nevezte a sportág életében, egyrészt az említett egyszeri állami támogatás elnyerése, másrészt amiatt, hogy a sakk bekerült a Nemzeti Alaptantervbe.

"Ez akkora lépés, amelynek hatását most még kevesen érzik" - állapította meg, majd megköszönte, hogy a magyar kormány a sakkot érdemesnek tartotta a többlettámogatásra.

A sajtótájékoztatón szó esett a közelmúltban véget ért varsói csapat Európa-bajnokságról, ahol a magyar férfiak az ötödik, a nők a hatodik helyen végeztek. Hazay László szövetségi kapitány a női csapat szereplését kiválónak minősítette, annak ismeretében, hogy a magyar válogatottat előzetesen csak a nyolcadik legerősebbnek ítélték a 32 országot felvonultató mezőnyben. Hangsúlyozta, hogy a magyar női sakkozók ma még nem profik, de ha ez a helyzet megváltozna, akkor a magyar válogatott pár éven belül akár a dobogóért is harcban lehetne.

Horváth Tamás férfi szövetségi kapitány azt mondta, hogy bár a férfi válogatott az előző Eb-n harmadik volt, a mostani ötödik hely az ellenfelek ismeretében szakmailag jobb eredménynek számít. Kiemelte, bevált az új taktika, hogy felcserélték a táblasorrendet, s így Almási Zoltán a harmadik, Polgár Judit pedig a negyedik táblán szerepelt.

Bejelentették azt is, hogy december 2. és 11. között Gyula ad otthont az idei férfi, míg Hévíz a női egyéni országos a bajnokságnak, amelyeken tíz-tíz versenyező vesz majd részt.

Sátortető került a vízilabdázók feje fölé Vácon

A társasági nyereségadó (TAO) felhasználásával új és korszerű sátortető került a vízilabdázók feje fölé Vácon.

Az új tetőszerkezet keddi átadásán részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője is. A Váci Strand és Uszodában megvalósuló, mintegy 80 millió forintos beruházásnak a Váci Vízilabda Sport Egyesületre eső 26 millió forintos önrészét a város 26 hónapos kamatmentes hitellel biztosította.

Simicskó István beszédében hangsúlyozta, hogy a sport stratégiai ágazat, mert egyszerre gazdagítja a gyermekek önismeretét, növeli önbecsülését és segíti elő a fizikai-testi fejlődést. De segít a felzárkózásban, az integrációban is, miközben a közösségi felelősségvállalásra is nevel - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett rá: a kormány a TAO lehetőségével kínálja fel a vállalkozásoknak, hogy nyereségük 75 százalékát adhatják sportcélra. Hozzátette: nagyszerű dolog, hogy vannak ilyen cégek, "és mindenki, aki ma Magyarországon a sportra áldoz, a szövetségesünk abban a közös célban, hogy gyermekeink méltó körülmények között sportolhassanak".

Harrach Péter köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport az egyén és a közösség számára egyaránt fontos.

"Az egészséges nemzedék neveléséhez hozzátartozik a sport; nemcsak a testi, de a lelki egészség neveléséhez is" - mondta. A sport a helyi közösséget is építi, ezeken keresztül pedig az egész nemzet közösségét - mutatott rá.

Fördős Attila polgármester kiemelte: egy olyan időszakban, amikor az általános gazdasági válság miatt egy önkormányzat még ebben az évben is kénytelen megszenvedni, hogy 15 százalékos bevételkiesése van iparűzési adóból, befejezetlen beruházásokat örökölve kényszerpályán mozog, akkor különösen fontos egy ilyen esemény Vácon.

Pető Tibor alpolgármester a beruházással kapcsolatban elmondta: a korábbi tető nemcsak korszerűtlen volt, de "az élettartama is lejárt", a TAO révén pedig a vízilabda-egyesület új, korszerű tetőszerkezetet kapott a 33 méteres medencéhez. Az önkormányzat az egyesület számára támogatást biztosít, amivel így az vissza tudja fizetni az önrész-hitelét. A képviselő-testület a közelmúltban arról is döntött, hogy tíz éven keresztül havi félmillió forinttal támogatja a Váci Vízilabda SE-t - tette hozzá.

Hanganyag: Szabó Gergõ