Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Női vízilabda Euroliga három magyar csapattal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Három magyar csapat is érdekelt a női vízilabda Euroliga e hétvégi selejtezőiben: az Eger hazai medencében próbálja meg kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást, míg a másik két együttes külföldön törekszik az első két hely egyikének megszerzésére csoportjában.

A hevesiek igyekezetét alighanem siker övezi majd, mivel a magyar bajnok az egyik legerősebb gárdának számít a kvartettjében.

Az UVSE az olaszországi Imperiában próbál szerencsét, ahol az ötösfogat körmérkőzéses csatározásaiban többek között a Szűcs Gabriella személyében világbajnoki bronzérmes magyar pólóst is foglalkoztató, BEK-győztes spanyol Sabadellel találkozik. Az újpesti női vízilabda létezése óta a lilák hölgyalakulata most először szerepel nemzetközi sorozatban.

A péntektől vasárnapig sorra kerülő selejtező angliai állomásán, Manchesterben egy hatcsapatos csoportban a Szentes érdekelt, s az együttes megalapozottan táplál továbbjutási reményeket, bár az olasz Catania - amelyben a nemzeti válogatottal nyáron, Barcelonában vb-bronzot nyert Keszthelyi Rita is játszik - és a görög Vuliagmeni hasonló erejű, mint a magyar csapat.

A magyar érdekeltségű csoportok összetétele:
A csoport, Imperia:
Imperia (olasz), UVSE, Uralocska (orosz), Lille (francia), Sabadell (spanyol)
C csoport, Manchester:
Vuliagmeni (görög), Hungerit-Szentes, Orizzonte Catania (olasz), Leiden (holland), Manchester (brit), Liverpool (brit)
D csoport, Eger:
ZF-Eger, Olympiakosz (görög), Izmajlovo (orosz), Firenze (olasz)

Az egriek meccsmenetrendje:
péntek:
Eger-Firenze 20.00
szombat:
Eger-Izmajlovo 19.00
vasárnap:
Eger-Olympiakosz 11.30