Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bővítik a vízilabda Európa-bajnokság mezőnyét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Négy-négy csapattal felduzzasztják a vízilabda Európa-bajnokság mezőnyét, így a 2016-os belgrádi kontinensviadalon a férfiaknál már 16, a nőknél pedig 12 nemzeti együttes szerepel majd.

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint az erre vonatkozó javaslatot az Európai Úszószövetség elnöksége, a LEN Büro fogadta el hétvégi isztambuli ülésén.

A férfitornán így négy négyes csoportban szerepelnek majd a válogatottak, s míg a csoportelsők azonnal a negyeddöntőbe kerülnek, a második-harmadik helyezettek keresztbe játszanak a nyolcba jutásért.

A 12 csapatot felvonultató női torna átveszi a jelenlegi férfi menetrendet: két hatos csoportba sorolják a csapatokat, az elsők az közvetlenül elődöntőbe jutnak, a második-harmadik helyezettek pedig még egy mérkőzést játszanak ezért.