Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Letették az Óbudai Gepárd Jégcsarnok alapkövét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Letették az Óbudai Gepárd Jégcsarnok alapkövét, a létesítmény a tervek szerint júniusban készül el, és a III. kerületi gyerekek szeptemberben vehetik majd birtokukba.

Czirják Ferenc, az Óbudai Gepárd Jégkorong Egyesület alelnöke a szerdai ünnepi eseményen elmondta: a környékbeliek régi álma valósulhat meg azzal, hogy a beruházás első ütemében egy szabvány méretű pályával ellátott, íves, acélszerkezetű fedett csarnok készül el. A beruházás költsége 400 millió forint, ami TAO-támogatásból valósulhat meg. A második és harmadik ütemben - további 300 millióból - a csarnok mellé egy 30x15 méteres bemelegítő pálya, valamint egy öltözőkből, konditeremből és tanulószobából álló, 1200 négyzetméteres kiszolgáló létesítmény épül, ezek jövő áprilisra készülhetnek el.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédében hangsúlyozta, a jelenlegi kormány két területet, a kultúrát és a sportot támogat a korábbiaknál jelentősebb mértékben, és emellett 2010-ben döntött arról, hogy az öt, úgynevezett látvány-csapatsportágat társaságiadó-kedvezményben (TAO) részesíti.

"Örömmel hallom a visszaigazolását annak, hogy a TAO-s kedvezmény nélkül ez a létesítmény sem valósulhatott volna meg" - hangsúlyozta a miniszter.

Németh Miklós, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke kiemelte: a TAO-támogatásnak köszönhetően az elmúlt években érezhető fejlődés indult el a jégkorongsportban, amelyet a fővárosban a Kisstadion befedése, valamint a Tüskecsarnok mellett épülő jégcsarnok is jelzett már.

"Budapest jégpályákkal való lefedése a magyar jégkorong számára is kiemelkedő esemény, hiszen mégiscsak ez a legnagyobb város az országban és itt találkozhatunk a legtöbb gyerekkel. Fontos, hogy minél többen tanuljanak meg korcsolyázni, és ha belőlük jégkorongozók lesznek, az külön örömet jelent a számunkra" - fogalmazott Németh Miklós, aki szerint a létesítményfejlesztések hatása négy-öt év múlva jelentkezhet az eredményekben.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere arról beszélt, hogy a kerületben hét éve létesítettek először ideiglenes jégpályát a Fő téren. Nagy igény van Óbudán a jégfelületre, ezt jól jelzi, hogy a legutóbbi télen 60 ezren vették igénybe a pályát, pedig előzetesen csak 20 ezer főre számítottak.

Az Óbudai Gepárd Jégcsarnok alapkövét Varga Mihály, Bús Balázs, Németh Miklós, valamint Péter Róbert, a Óbudai Gepárd Jégkorong Egyesület elnöke helyezte el.