Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyulay Zsolt 50 éves

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pénteken lesz 50 éves Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai-, hatszoros világbajnok kajakozó, aki jelenleg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A sportember az MTI érdeklődésére felelevenítette legszebb emlékeit: ezek között előkelő helyen szerepel pályafutása első világbajnoki címe, melyet 1986-ban, Montrealban szerzett 1000 méteren a négyes tagjaként, valamint a csúcsot jelentő 1988-as szöuli olimpiai szereplés, az egyesben 500 méteren és a négyessel 1000-en aratott diadal.

"Csodálatos volt, ráadásul akkor született meg a lányom, Blanka Olimpia is" - emlékezett Gyulay Zsolt, aki négy évvel később Barcelonából ugyanezekben a számokban ezüstérmekkel térhetett haza.

Gyulay Zsolt felkészülését kilenc éven keresztül Angyal Zoltán irányította, a tréner szerint korábbi versenyzőjét szorgalma és profizmusa tette igazán sikeres sportolóvá.

"Azért lett már kajakosként ikon, mert szeretett és tudott szerepelni. Jóképű volt, imádták a csajok, mindenütt ott volt és mindig szimpatikusan nyilatkozott. Tudta és tudja: tudatosan kell élni és rengeteget kell dolgozni ahhoz, hogy az ember sikeres lehessen" - idézte Angyal Zoltánt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapja.

"Nekem gyerekként ő volt a példaképem, mert nagyon szerethető sportoló volt. Rengeteget edzett, normális életet élt, nem volt megosztó személyiség, mindig szimpatikusan viselkedett" - emlékezett vissza Bártfai Krisztián, aki már az akkor kétszeres olimpiai bajnok Gyulayval került össze.

Korábbi csapattársa, Ábrahám Attila szerint Gyulay igazi sprinteralkat volt, aki 200 méteren még nagyobb sikereket érhetett volna el, ha abban az időben lett volna ilyen táv.

"Robbanékonyságban simán lekőrözött mindenkit, az állóképessége azonban Csipes Ferinek, Hódosi Sanyinak és nekem is jobb volt az övénél. Ennek ellenére, ha eldöntötte, hogy meghajt egy 1000 métert, akkor nagyon nehezen tudta őt utolérni bárki" - mondta az MKKSZ honlapjának Ábrahám Attila.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke - akinek karrierje akkor indult, amikor Gyulay Zsolt kajakos pályafutása befejeződött - valódi vezéregyéniségként tekint a sportolóra.

"Egész egyéniségének, rendkívüli sikerességének, a róla alkotott képnek talán ellentmond, de ott lapul benne az önmaga felé is kételyeket megfogalmazó, érzékeny ember. Azt hiszem, ez a kettőség teszi őt igazán naggyá. Egyrészt négyesben megmutatta, képes a csapathoz alkalmazkodni, másrészt egyesben is sikeres tudott lenni, ami arra utal, hogy nagyon erős, domináns karakter."

Gyulay Zsolt versenyzői pályafutását követően sem szeretett volna elszakadni sportágától, így pályázott a szövetségi kapitányi posztra, de mint fogalmazott, az 1996-os atlantai olimpiát követően "puccs" áldozata lett, ami rosszul is esett neki.

"Utólag ugyanakkor már nem bánom a dolgot, ugyanis az élet más területén kellett helyt állnom."

Gyulay Zsolt lánya szintén kajakozott, ifjúsági szinten világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett, ám végül, mint azt a kétszeres olimpiai bajnok elmondta, nagy örömére a tanulást és a munkát választotta.

Gyulay Zsolt később többek között az Újpest FC labdarúgóklubnál ügyvezető igazgatóként és Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökeként dolgozott, 2010 óta pedig a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

"Egy élsportolónak nagyon nehéz váltania a civil életre, hiszen ott nem él át olyan intenzív érzéseket, mint korábban, s ezt kevesen is tudják kezelni. Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy nekem sikerült." - mondta az ünnepelt.