Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Conte az olasz bundabotrány gyanúsítottjai között

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az olasz szövetségi kapitány Antonio Conte is szerepel a gyanúsítottak között az olasz bundabotrányban, amelyben a cremonai államügyészség a nyomozás zárultával 130 érintettet nevezett meg.

A szakvezetőn kívül gyanúsított még több ismert futballista, így a korábbi válogatott Stefano Mauri, Giuseppe Signori és Cristiano Doni is. Az ügyben őket korábban - csakúgy, mint a szövetségi kapitányt - eltiltással büntették.

Conte a gyanú szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni, két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel pedig szabályszegést követett el. Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy hónapra csökkentette a büntetését.

Conte, aki mindvégig tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna, nyár óta irányítja az olasz válogatottat.