Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Alonso elhagyta a kórházat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Három nappal balesete után szerdán elhagyhatta a barcelonai kórházat Fernando Alonso, a Forma-1-es McLaren istálló kétszeres világbajnok spanyol pilótája.

A 33 éves versenyző vasárnap a falnak csapódott a Barcelona melletti pályán autójával. A spanyol sajtó értesülései szerint a baleset után nem válaszolt a csapatnak a rádión, menedzsere, Luis Garcia Abad pedig elismerte, hogy a pilóta nagyjából 10 percig kábult volt, de cáfolta, hogy elvesztette volna az eszméletét a becsapódás következtében.

A McLaren Alonso balesete után azonnal befejezte a vasárnapi gyakorlást.

A csapatok csütörtöktől vasárnapig a szezon előtti harmadik, egyben utolsó tesztelésen vesznek részt, szintén Barcelonában.

A vb március 15-én, Ausztráliában rajtol.