Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még a németek helye sem biztos az Eb-n

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az elkövetkező egy hétben lezárulnak a selejtező-mérkőzések a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra, a huszonnégy résztvevőből ismertté válik húsz. Nyolc további válogatott reménykedhet majd a pótselejtező sikeres megvívásában. Az inforadio.hu megpróbálkozott a lehetetlennel: átlátni a néhány csoportban nagyon is kusza helyzeten.
Az A-csoport

az egyszerűbbek közé tartozik, hiszen az már eldőlt, hogy az izlandi és a cseh válogatott is résztvevője lesz az Euro 2016-nak. Ugyanakkor óriási csata várható a pótselejtezőért. (Sem a török, sem a holland válogatottnak nincsen esélye legjobb harmadikként egyenes ágon Franciaországba eljutni.)

Október 10-én (szombaton) az egyelőre a negyedik helyen álló hollandok előzhetnek, ugyanis a papírforma alapján megszerzik a három pontot Kazahsztánban, ellenben a rivális törökök Prágában lépnek pályára. Az utolsó fordulóban már a saját kezében lesz ebben az esetben az Oranje sorsa, igaz, akkor meg a narancsmezesek játszanak a csehekkel. A török válogatott jövő kedden szintén Eb-résztvevőt, az izlandi legénységet fogadja majd.

A csoport állása: 1. Izland 19, 2. Csehország 19, 3. Törökország 12, 4. Hollandia 10, 5. Lettország 4, 6. Kazahsztán 2.

A B-csoportban minden bizonnyal a legfontosabb kérdésekben döntést hoz a következő, szombati játéknap. Az élen álló, s még veretlen walesiek Zenicában a bosnyákokkal játszanak, míg a belgák Andorrában lépnek pályára. Megelőlegezve a "vörös ördögök" győzelmét, ők célba érnek, a vendégként eddig összesen egy gólt kapó walesieknek ehhez nyerni kellene, ha a harmadik helyen álló izraeli gárda Jeruzsálemben megveri a ciprusiakat.

Ha az izraeliek nem győznek ez utóbbi találkozón, a walesiek, akik 1958 óta nem vettek részt vb-n vagy Eb-n, a boszniai eredménytől független továbbjutók. A papírforma szerint elméleti kérdés, hogy a brit legénység már szombaton Eb-résztvevő lesz-e, ugyanis a zárónapon, jövő kedden, Cardiffban az andorraiakat fogadja. A pótselejtezőt a belgák ellen Brüsszelben záró izraeliek mellett a bosnyákok, sőt nagy körbeverés esetén a ciprusiak is elérhetik. Utóbbi feltételezi, hogy a sziget futballistái nyerjenek Jeruzsálemben, majd otthon a bosnyákokkal szemben.

A csoport állása: 1. Wales 18, 2 Belgium 17, 3. Izrael 13, 4. Bosznia-Hercegovina 11, 5. Ciprus 9, 6. Andorra 0

A C-csoportban a spanyolok továbbjutása biztosra vehető, pénteken, 9-én Logroñóban az idegenben még pont nélküli luxemburgiakat fogadják. Ugyanakkor abban az esetben, ha a magyar csapat harmadik lesz a csoportjában, fontos a számára, hogy az esetleg már biztos Eb-résztvevő címvédő mit játszik majd az utolsó körben Kijevben, a szinte biztosan harmadik ukránokkal.

Az egyik keleti szomszédunk csapata pénteken Macedóniában játszik, elvileg beérhetik pontszámban a remek kezdés után öt ontot veszített szlovákokat. Az északi szomszédunk október 9-én a fehéroroszokat fogadja, majd három nappal később Luxemburgban zár. Még ha az ukránok hat pontot is szereznének a folytatásban, a szlovákoknak a két meccsen négy pont is bőven elég.

A csoport állása: 1. Spanyolország 21, 2. Szlovákia 19, 3. Ukrajna 16, 4. Fehéroroszország 7, 5. Luxemburg 4, 6. Macedónia 3

Az E-csoportban

az angolok eddig minden mérkőzésüket megnyerték, már Eb-résztvevők. A második helyre befuthatnak a svájciak, a szlovénok, sőt az észtek is. Matematikailag. Gyakorlatilag az észteknek legfeljebb a pótselejtezőre van esélye, hiszen a svájciak "vélhetően" pénteken legyőzik otthon San Marinót. Ebben az esetben a szlovénok csak akkor érhetik utol pontszámban a svájciakat, ha megverik otthon a litvánokat és idegenben San Marinót - erre reális esélyük van -, de azok 12-én kikapnak Tallinnban.

Mivel a szlovén válogatott a papírforma szerint még hat pontot szerez, az észtek ellenben aligha nyernek a Wembleyben, vagy akár otthon Svájc ellen, valószínűsíthető az angol, svájci, szlovén, észt befutó.

A csoport állása: 1. Anglia 24, 2. Svájc 15, 3. Szlovénia 12, 4. Észtország 10, 5. Litvánia 9, 6. San Marino 1.

Az F-csoportban szerepel a magyar válogatott is, így folytassuk a G-vel. Az osztrákok már Eb-résztvevők, de mögöttük még az orosz, a svéd és a montenegrói csapat is lehet második. A szbornajának van erre a legnagyobb esélye. Pénteken az utolsó helyen álló moldovaiak ellen léphet egyet előre, majd hétfőn Moszkvában a montenegróiakat fogadják. Ha a két meccsen négy pontot szereznek (erre igazán jó esélyük van), megszerzik a második helyet.

Ebben az esetben a svédeké lehet a harmadik hely. A sárga-kékek vélhetően megszerzik mind a hat pontot, előbb Liechtensteinben lépnek pályára, majd fogadják a moldovaiakat. A montenegróiak esélye, akár csak a pótselejtezőre is, inkább elmleti, s feltétele egy moszkvai bravúr. Előtte még Podgoricában fogadják az osztrákokat.

A csoport állása: 1. Ausztria 22, 2. Oroszország 14, 3. Svédország 12, 4. Montenegró 11, 5. Liechtenstein 5, 6. Moldova 2

A H-csoportban az olaszok vezetnek, s szombaton Azerbajdzsánban játszamak. Utána a norvégokat fogadják Rómában. Az északi válogatott előbb a máltaiakat fogadja. A papírforma szerint három, legfeljebb négy pontot szerez a folytatásban, így a horvátok még beérhetik. Utóbbiak előbb zártkapus meccsen fogadják a bolgárokat (akiket már egy döntetlennel is kiejtenek), majd a végén utaznak Máltára. Legalább harmadikok biztosan lesznek, de leginkább az olaszok kezében van a sorsuk.

A csoport állása: 1. Olaszország 18, 2. Norvégia 16, 3. Horvátország 14, 4. Bulgária 8, 5. Azerbajdzsán 6, 6. Málta 2

Az I-csoportban a portugálok, a dánok és az albánok reménykednek még a továbbjutásban. Ebben a csoportban szinte nincs is könnyű meccs. Cristiano Ronaldo és társai előbb csütörtökön fogadják a dánokat, majd utaznak a már kiesett, de meglepetésre bármikor kész szerbekhez, Belgrádba. A dánoknak már csak egy mérkőzése van, a lisszaboni. Befutók lehetnek az albánok, akik csütörtökön Elbasanban fogadják egy politikai szempontból is kényes mérkőzésen a szerbeket, majd Jerevánban zárják a sorozatot. A vesztett pontokat tekintve jobban állnak, mint a dánok.

A csoport állása: 1. Portugália 15 (6 mérkőzés), 2. Dánia 12 (7), 3. Albánia 11 (6), 4. Örményország 2, 5. Szerbia 1