Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szabó Tünde sportállamtitkár EU-s forrásokra is számít

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy hónapja látja el a sportállamtitkári teendőket a korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, Szabó Tünde, aki több jogkört szeretne visszaszerezni államtitkárságának, az iskolai sport fejlesztésében EU-s forrásokra is számít, s biztos benne, hogy 2016-ban, a riói játékok évében semmi sem fogja megzavarni a magyar sportolók olimpiai felkészülését.

"Felállt a kabinetem, volt lehetőségem arra, hogy a szakembereket kiválasztva létrehozzam a saját stábomat" - nyilatkozott az MTI-nek a jogász végzettségű szakember. Hozzátette, az elmúlt időszak azzal telt, hogy átnézze, rendszerezze és felülvizsgálja a feladatokat. "Hetente vezetői értekezletet tartok, minden egyes feladatot átveszünk, így folyamatában látok valamennyi ügyet és határidők sem csúsznak el." Megítélése szerint jelenleg az egyik legfontosabb feladat a közigazgatási folyamatok gyorsítása.

"Most szerencsés a helyzet, hiszen 2016-ra már van költségvetés, és az olimpia évében remélhetőleg nem lesz olyan, hogy több hónapot előfinanszírozni kell - fogalmazott. - Az olimpiai felkészülés és a sportfejlesztési támogatás a 16 kiemelt sportágnak ugyanúgy biztosított."

A kérdésre, hogy a kiemelt sportágak köre bővülhet-e, vagy ki lehet-e belőle kerülni, így válaszolt:

"Bővülni nem tud, de nem is az a megoldás, hanem sokkal hatékonyabbá kell tenni a támogatások felhasználását. A két és fél éve meglévő sportági programokat még alaposabban felül kell vizsgálni, és úgy alakítani, hogy azok sokkal hatékonyabban segítsék az utánpótlás nevelést és az eredményességet" - szögezte le. Úgy vélte, hogy nem fog kikerülni a kiemeltek közül egyetlen sportág sem, de - jelezte - vannak szövetségek, amelyeket erősíteni kell, hiszen a szigorú követelményrendszernek, ami akár szakmai, akár pénzügyi, mindenkinek meg kell felelni.

Szabó Tünde szerint munkájában nagy segítség, hogy a MOB elnökségi tagja volt.

"Most ugyan szüneteltetem ezt a tevékenységemet, de az elnökségi üléseken ott lehetek, hozzászólhatok, ugyanúgy javaslatokat tehetek, az előterjesztéseket láthatom. Igaz, nem dönthetek és nem szavazhatok, ám mivel benne éltem a sportágak működésében, napi kapcsolatban álltam a MOB-bal, mint sportági szakvezető, a szakmai érveket, a szakmaiságot tartom mindennél előbbre valónak" - mondta.

A kérdésre, hogy mit lát sürgető teendőnek, így válaszolt:

"Tisztában vagyok vele, hogy sportszakmailag mire van szükség. Ami nagyon fontos: vannak feladatok, amelyeket vissza kellene hozni az Emmi-be. Például az olimpiai sportközpontok esetében nekünk szakmai felügyeleti jogkört kell gyakorolni, ami jelenleg nincs meg. De ilyen a nemzeti sportinformációs rendszer is, amely nagyban segítene, pontosítaná és gyorsítaná a munkát" - jelentette ki.

Szabó Tünde a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról azt mondta, az csak pozitívumot hozhat.

"Véleményem szerint nagy szüksége lenne Magyarországnak a budapesti olimpiára. Egy olimpia igen sokrétű akár a gazdasági helyzetet illetően, akár a turizmus szempontjából, akár a sportszféra, a sportágak tekintetében. Ám mindez csak pozitívumot hozhat, persze kiemelt feladat maga az esemény szervezése és a létesítmények utóhasznosításának megtervezése. Ugyanakkor szerveztünk és szervezünk világeseményeket, e téren komoly tapasztalataink vannak, amihez óriás összefogás szükséges."

A sportvezető kitért a 2017-es vizes világbajnokságra is:

"A szervezés folyamatos, a szervezőbizottság összetétele a közelmúltban vált véglegessé. Az szb elnöke a Nemzeti Fejlesztési miniszter, Seszták Miklós, társelnöke pedig Gyárfás Tamás, az úszószövetség első embere, akinek mint a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség alelnökének is, óriási tapasztalatai vannak. Jobb kézben nem is lehetne az irányítás" - hangoztatta az államtitkár.

Szabó Tünde szerint ő afféle összekötő szerepet tölt be a szervező bizottságban a különböző ágazatok között, hiszen a vb kapcsán jelen lesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fejlesztési Minisztérium mellett a belügyi tárca is, éppúgy, mint Budapest Főváros Önkormányzata, valamint az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Szabó Tünde egyetértett azzal, hogy soha annyi pénz nem jutott a sportnak idehaza, mint az elmúlt években.

"Tény, hogy az elmúlt négy évet tekintve több pénz áramlott a magyar sportba, mint addig valaha - mondta, kiemelve, hogy sportvezetőként maga is érzékelhette a különbséget. - "Olyan támogatott ágazatról van szó, amelyre úgy kell tekinteni, mint amelyben az élsport a hab a tortán, emellett pedig be kell vonni és összhangot kell teremteni az egészségüggyel és a közneveléssel, felsőoktatással. Sokkal jobban benne kell lennünk a mindennapos testnevelésben, a tanórán kívüli foglalkoztatásokban és a "Minden gyermek tanuljon meg úszni" programban."

Elmondta, hogy szeretnék továbbfejleszteni utóbbi két programot is.

"Óriási dolog, hogy jövőre 24 tanuszoda épülhet meg és már előkészítés alatt áll a következő szakasz, hogy ténylegesen megvalósulhasson: minden járásban biztosítva lehessen a gyermekek részére az úszás tanulása. Jelenleg az úszás az általános iskola 4-5. osztályában kötelező, amit előre kell hozni 1-2.-ba. Sőt, már óvodában is nagyon jó lenne a nagycsoportban megteremteni az ingyenes úszás tanulás lehetőségét.

A tömegsport, a szabadidősport, az egészséges életmódra nevelés mind-mind kiemelt feladatot ad, e téren is programokat fogunk indítani, mert el kell érni, hogy többet mozogjunk, hogy a családok, a kicsik, a nagyok, az idősebb korosztályok tagjai minél egészségesebben éljenek, s ehhez méltó környezetre és létesítményekre is szükség van." - nyilatkozta az MTI-nek az új sport szakállamtitkár.