Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Szolnok és az OSC bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Négy magyar pólócsapat is vízbe szállt a hétvégén a nemzetközi kupák mérkőzésein. A mérleg 75 százalékos: a Szolnok és az OSC bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, a Szeged továbblépett az Eurokupában, a Ferencváros ellenben elvérzett ugyanott.

A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC kettős győzelemmel jutott be a tizenkét főtáblás közé. A franciaországi 7-6-os siker után hazai medencében simán, 13-6-ra nyert a CN Marseille ellen. Az első három negyedben a Varga-fivérek vezérletével kiválóan pólózott a magyar bajnokcsapat, a harmadik játékrészben már 12-3-ra is vezetett. Végül hét góllal nyert, a három találatig jutó Kis Gábor mellett még heten dobtak gólt.

A Szolnokhoz hasonlóan az A-Híd OSC-Újbuda is kettős győzelmet aratva jutott túl a Bajnokok Ligája selejtező harmadik fordulóján. Szombaton hét góllal győzte le nagyváradi riválisát. A kinti 9-7-es siker után a Nyéki Imre Uszodában az első, majd a második játékrészben is kétszer volt eredményes anélkül, hogy egyetlen gólt is kapott volna. A harmadik negyedben szépítettek a nagyváradiak, akik 4-1 után 5-2-re javítottak, de a vendéglátóknak volt válaszuk, elhúztak 10-2-re és már csak egy gólt kaptak a lefújásig, 10-3-ra győztek.

A tizenkét csapatos főtábla küzdelmei két hatos csoportban zajlanak majd, oda-visszavágós rendszerben. A magyar bajnok és az ezüstérmes is a B jelű csoportba került, a főtábla A csoportjában szerepel majd az Eger, amely mint leendő házigazda automatikusan tagja a Final Sixnek is. A hatos döntőnek Budapest ad majd otthont jövőre, június 2-a és 4-e között.

Az Eurokupában bejutott a legjobb nyolc közé a Szeged-Diapolo, miután a második selejtezőkör utolsó fordulójában 18-12-re nyert az olasz Canottieri Napoli ellen a horvátországi Splitben rendezett négycsapatos tornán. A csongrádiak korábban két horvát riválissal játszottak, a pénteki nyitónapon 12-11-re kikaptak a Mornar Splittől, majd 14-9-re legyőzték a Jadran Splitet.

Nem jutott ellenben tovább a Ferencváros, miután a nápolyi négycsapatos torna vasárnapi zárónapján 8-8-as döntetlennel végzett az orosz Kirishivel, a negyeddöntőbe kerüléshez nyernie kellett volna. A zöldfehérek a pénteki nyitányon a kvartett másik orosz résztvevőjétől, a Kazanytól 8-6-ra kikaptak, majd szombaton 7-6-ra verték a házigazda olasz Acquachiarát.

A második számú kontinentális tornában a négyesekből az első két helyezett jutott tovább, hozzájuk csatlakoznak majd a Bajnokok Ligája, ugyancsak ezen a hétvégén zajló kvalifikációs körének vesztesei, majd a nyolc csapat már egyenes kieséses rendszerben folytatja a küzdelmeket. A negyeddöntőket november 11-én és 18-án rendezik.

Hanganyag: Sigmond Árpád