Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

FIFA - Nem halasztották el az elnökválasztást

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A korábbi terveknek megfelelően február 26-án tartják az elnökválasztást a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben (FIFA).

A FIFA végrehajtó bizottsága keddi rendkívüli ülésén döntött arról, hogy annak ellenére sem változtatja meg a voksolást időpontját, hogy a jelenlegi elnök Joseph Blatterrel, valamint több magas beosztású vezetővel, többek között az alelnök és UEFA-elnök Michel Platinivel szemben vizsgálat folyik pénzügyi szabálytalanságok, korrupció gyanúja miatt.

Blattert és Platinit október 8-án függesztette fel tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel 90 napra eltiltva egyben őket a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.

Platini korábban jelezte, hogy harcba szállna a FIFA-elnöki posztért, ugyanakkor a keddi döntéssel bizonytalanná vált a helyzete, ugyanis a hivatalos jelentkezés határideje így marad jövő hétfő.

Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát a FIFA elnöki posztjáért. Mellette Platini, valamint az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke, a bahreini Salman sejk, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility és a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov, valamint a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega fontolgatja az indulást.

A 79 éves Blattert - aki 17 éve áll a FIFA élén és a tervek szerint februárban távozik - szeptember 25-én hallgatta ki a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, amely szerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja meg.