Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így veszett el egy aranygeneráció a magyar futball számára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kevés kérdésben volt olyan erős egység 1956-ban a magyar labdarúgásban, mint abban, hogy a rendkívül tehetséges, 1937-38-as generáció majdan az Aranycsapat méltó utóda lehet. A csapatot Angliába ért a forradalom kitörésének híre, tagjainak többsége soha többet nem futballozott Magyarországon.

Noha néhányan már 1955-ben is játszottak az ifjúsági válogatottban - Várhidi, Nemes, Mathesz és Szalai is szerepelt például októberben, a 100. magyar-osztrák előtt rendezett találkozón, amelyen a magyar ifik 9:0-ra ütötték ki a vendégek korosztályos csapatát -, a generáció első nagy fellépése az 1956 tavaszi UEFA-torna volt. (A sajtó akkor még FIFA-tornaként emlegette, tekintve, hogy nem az európai szövetség, hanem a FIFA volt a szervező.)

Négy csoportban tizenhat csapat játszott három-három mérkőzést, azért nem többet, mert a világszövetség célja a fiatalok számára a játéklehetőség biztosítása volt, helytelennek tartotta volna a kiélezett versengést.

A négy csoportot a magyar, az olasz, a román és a csehszlovák együttes nyerte. A Hoffer József szövetségi kapitány és Vincze Jenő (az egykori vb-ezüstérmes belsőcsatár) legénysége ugyan csak 0:0-s döntetlennel kezdett a nyugatnémetek ellen a Hungária úton, de utána 4:2-re legyőzte Tatabányán az angolokat és 2:1-re Kecskeméten a bolgárokat. A gólokat Povázsai (2), Szalai és Sztáni, majd Sztáni és Povázsai szerezte. A tornán az alábbi játékosok kaptak szerepet: Várhidi (Kistext), Lipták, Nemes (Bp. Kinizsi), Kovács (Debrecen), Makai (Diósgyőr), Hanek (Bp. Spartacus), Szalai (Bp. Vörös Lobogó), Kaszás, Mathesz, Pázmándy (Bp. Vasas), Sztáni (Ózdi Vasas), Povázsai (Csepeli Vasas), Kökény (Ceglédi Törekvés), Keresztes (M. Szikra).

Ugyanez a gárda április végén a Népstadionban 6:0-ra megverte a jugoszlávokat, majd ugyan május 20-án belelépett a csehszlovákok ellen egy meglepő, 4:1-es vereségbe, aztán döntetlent játszott a lengyelekkel és Belgrádban a jugoszlávokkal, október 14-én, már három további játékossal, Geleivel (Bp. Vörös Lobogó), Némethtel (Győr) és Lőrincz-cel (Csepel) kiegészülve, Bécsben nagyon magabiztosan verte meg az osztrákokat 3:1-re.

Ez utóbbi mérkőzés már a túra része volt. Az út a császárvárosból az akkor még önálló Saar-vidék fővárosába, Saarbrückenbe ment, ahol 2:2-t játszott a vendéglátók két évvel idősebb futballistákból álló csapata ellen. Ám már mindenkit legfőképpen az izgatott, mi lesz Angliában! Az ottani szövetség még áprilisban, miután csapata 4:2-re kikapott a magyaroktól, meghívta vendégségbe a győzteseket.

Nem volt könnyű az út, miután vízumproblémái támadtak a csapatnak, majdnem egy napon át rostokolt Calais kikötőjében. Végül huszadikán csak megérkezett Londonba, két napot edzett, majd október 23-án a White Hart Lane-en, a Tottenham pályáján - a BBC által közvetített, villanyfényes mérkőzésen - 2:1-re kikapott a vendéglátóktól.

A fiúk már az esti hírekből megtudták: otthon, Budapesten, kitört a forradalom. A szövetségi kapitány, Hoffer József szinte állandó kapcsolatban állt a budapesti újságokkal, így, szinte órára kész volt a tájékoztatás. A csapat az eseményektől függetlenül, huszonötödikén, Sunderlandben is játszott, ismét idősebbekkel, ki is kapott 2:1-re. A fiúk akkor már türelmetlenek voltak, s aggódtak az otthoniakért. Elindultak haza - de csak Bécsig jutottak.

Pedig már vártak arra a buszra, amely eredetileg a Melbourne-be induló olimpiásokat vitte Prágába, s visszafelé felvette volna őket az osztrák fővárosban.

A három és fél éve elhunyt Pázmándy Péter mesélte a kilencvenes évek közepén: "Úgy volt, hogy hétfő reggel négykor indul a buszunk. Volt még néhány dollárunk, kértük, hogy miután szombaton tudtuk csak meg, hogy hajnalban indulunk, hadd halasszuk el az utazást huszonnégy órával. Azt a választ kaptuk, hogy nem lehet, a járműveknek kötött menetrendje van. Közben Takács József gyúró, Nagy doktor, a csapat orvosa és Hoffer Józsi bácsi úgy döntöttek, hogy hazamennek, már csak azért is, hogy körülnézzenek, mi a valós helyzet.

Ne felejtse el, tizennyolc évesek voltunk, szinte még gyerekek. Közben Karl Rappan, a svájciak osztrák futballvezére üzent, hogy lekötött nekünk mérkőzéseket. Táviratozott értünk, hogy első ligás klubok szeretnének gálameccseket játszani ellenünk, a bevételt pedig felajánlhatnánk a Magyar Vöröskereszt javára. Tornatermekből átalakított, irodákból átrendezett szobaféleségekben aludtunk, hogy több jusson az otthoniaknak. S közben elég jól futballoztunk, megvertük a Grasshopperst, egy ötöst rúgtunk a Sant-Gallennek, csak úgy, mint a Neuchâtelnek. Locarnóban kilenc góllal nyertünk, az volt az utolsó meccsünk, ott dőlt el, hogy kint maradunk. Egészen odáig a hazatérést fontolgattuk."

A magyar szövetség közbenjárására a FIFA egy évre eltiltotta a "disszidens" ifistákat, akik közül néhánynak még a befogadó klub szövetsége további fél évvel megtoldotta a szilenciumát. De ez már egy másik, 1957-es történet... Az ifjúsági válogatott játékosai:
Gelei József (Bp. Vörös Lobogó):
1957-ben hazatért, jeles hazai karriert futott be. 1964-ben olimpiai bajnok lett, 1966-ban vb-negyeddöntőbe jutott a magyar csapattal. Hazai klubjai az MTK, a Vasas és a Tatabányai Bányász voltak. Kétszeres magyar bajnok, KK-győztes.

Várhidi Mihály (Kistext): Alacsonyabb osztályú csapatokig jutott, a kispesti textilesek után például a Fősped Szállítók kapuját őrizte. 2002-ben hunyt el.

Hanek János (Bp. Spartacus): A vecsési sváb családból származó fedezet Deák Bambával és Lóránt Gyulával játszott hajdanán együtt a "Szpariban". Külföldön az Eintracht Frankfurt, a Stuttgarter Kickers, a DOS Utrecht, az Alkmaar, a Vancouver Royals és a Kansas City Spurs tagja volt, legnagyobb sikere az amerikai NASL alapszakaszának megnyerése volt, 1969-ben.

Kaszás László (Bp. Vasas): 1956-ban ő is megkapta a piros-kék játékosokkal együtt a "gépipar kiváló dolgozója" kitüntetést a Rapid elleni KK-győzelem után, de inkább a futballban volt kiváló. 1956 végén hazatért, de aztán vándorbotot fogott a kezébe, a Barcelona, a Real Madrid (mindkét sztárklubban bajnoki mérkőzés nélkül), a Racing Santander, a Venezia, a CE Constancia, az Espanyol, az UE Lleida, majd az Egyesült Államokban a Philadelphia Spartans, a St. Louis Stars és a New York Generals tagja volt.

Keresztes Gábor (M. Szikra): A saarbrückeni FC Saar, majd a holland Willem II és a francia FC Grenoble csapatában játszott csatárt.

Kovács István (Bp. Dózsa): Debrecenben kezdte a pályafutását, 1956-ban Újpestre igazolt. Õ az egyetlen a csapatból, aki szinte teljesen eltűnt.

Lipták György (Bp. Kinizsi): A jobbhátvéd a belga FC Liège, majd 1960-tól Hollandiában a DOS Utrecht és a Telstar, 1957-től az Egyesült Államokban a Golden State Gates, a Vancouver Royals és a Kansas City Spurs játékosa volt.

Lőrincz Tibor (Csepeli Vasas): Először az Eintracht Frankfurthoz igazolt le, aztán az Altona, a Bayern München, aztán a holland Alkmaar '34, majd Appeldoorn, a svájci Sankt Gallen és Brühl, végül a liechtensteini FC Vaduz szélsője volt.

Makai Dezső (Diósgyőr): A Svájcban Cigánybárónak (le Baron tzigane) becézett, kifejezetten világos bőrű fedezet is a Servette csapatához került. Az FC Bienne csapatában töltött 1964-65-ös idény kivételével 1868-ig játszott a genfieknél, többnyire Didier Makay néven. Két bajnoki címet nyert. Már játékos-pályafutása alatt orvosi tanulmányokat folytatott. 2005. május 5-én hunyt el, Genfben.

Mathesz Imre (Bp. Vasas): 1956 után kinnmaradt a bécsi Austriánál, de aztán hazatért, s a Vasas játékosaként válogatottságig, vb-negyeddöntőig jutott. Gelei József mellett övé a legjelentősebb hazai futballkarrier. Négy bajnoki címet nyert a piros-kékekkel, kétszeres KK-győztes. A válogatottban 12 mérkőzésen szerepelt, ezek közül csak egy volt elveszített. Részese volt az angliai világbajnokságon a brazilok legyőzésének. 2010. december 6-án hunyt el, közlekedési balesetben. 

Nemes Gyula (Bp. Kinizsi): Hat mérkőzésen játszott a Kinizsi első csapatában a külföldre költözése előtt. Kint 1971-ig belga, holland és francia csapatok tagja volt, viselte az FC Liège, az RSC Anderlecht, a Cercle Brugge, az SC Enschede, illetve a Twente, az MVV, valamint a Caen és Dunkerque mezét is.

Németh Valér (Győri Vasas): A Csokoládénak becézett szélső 1956-ban a Servette-hez került, s ott is maradt egészen 1974-es visszavonulásáig. Kétszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes a genfi klubbal, amelynél beválasztották a Hall of Fame-be.

Pázmándy Péter (Bp. Vasas): Az 1956 októberéig már a piros-kékek első csapatában is szerepelt ballábas játékos 1968-ig a genfi Servette játékosa volt, két bajnoki címet is nyert. Edzőként legjobb évében bajnok, kupagyőztes és Ligakupa-győztes is volt a Servette-tel. 2012. március 23-án hunyt el.

Povázsai László (Csepeli Vasas): Pázmándy Péter szerint egymást között őt tartották a legjobbnak. 1955 és 1967 között a Csepel, az MTK és a győri Vasas ETO színeiben játszott az NB I-ben. Kétszer votl bajnok, kétszer MNK-győztes, s kétszer jutott nemzetközi kupasorozat elődöntőjébe, egyszer a BEK-ben, egyszer a VVK-ban. 2010. október 21-én hunyt el.

Szalay Tibor (Bp. Vörös Lobogó): A Sándor-utódnak kikiáltott csatár az FK Austria, az FC Sevilla, az FC Barcelona, a Murcia, a Beºiktaº JK, a Philadelphia Spartans, a Houston Stars, a New York Hungária, a Kansas City Spurs és a Washington Darts tagja volt. Közel száz mérkőzést játszott a spanyol élvonalban. Török bajnoki címet is nyert.

Sztáni István (Ózdi Vasas): Az Eintracht Frankfurt, a Standard Liège, majd újra az Eintracht játékosa volt, majd levezetésként, túl a harmincon, a TuS Maccabi Frankfurt, az AA Gent és az RC Tournai játékosa is volt. 1959-ben nyugatnémet, 1961.ben és 1963-ban belga bajnok volt. Neki ajánlották fel elsőként a németek az állampolgárságot, de ő nem tudta volna elképzelni, hogy valaha a magyarok ellen játsszon.