Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több mint hatmilliárd forintból készül el az új Hidegkuti Stadion

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. Görözdi György, az MTK kiemelt projektjeinek igazgatója elmondta: augusztus 31-ig be kell fejezni az 5322 férőhelyes pályát, amelyet kilencven fokkal elfordítanak a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal.

"Az első kapavágások kezdődhetnek meg, hiszen egy egyéves munka zárult le, egy alapos előkészítés. Az ajánlattétel során volt egy elméleti véghatáridő, amin belül az ajánlattevőknek a feladatot vállalniuk kellett. A kivitelező konzorcium 30 nap előteljesítést vállalt: 11 hónap alatt megépül a stadion, és nem lesz akadálya annak, hogy 2016. szeptember 21-én a nyitómérkőzésre sor kerülhessen" - mondta az InfoRádiónak Görözdi György.

"Év végére már a stadion alapja és a fő szerkezeti elemek is láthatóak lesznek. Az igazi különlegesség a tetőszerkezet lesz, hiszen a fém vázra egy teflon műanyag fóliát húznak. Ez egy nagyon érdekes anyag, ami nem kopik, nem sárgul el idővel, hanem napfény hatására egyre fehérebb és fényesebb lesz majd" - ismertette az MTK kiemelt projektjeinek igazgatója.

A több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nyílt közbeszerzési pályázaton négyen indultak, a győztes konzorcium pedig mind az árban, mind a stadion felépítésének időtartamában a legjobb ajánlatot adta. A győztes pályázó 6,31 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, és a pályázatban szereplő 360 napos határidőhöz képest 30 nappal hamarabbra ígéri a befejezést.

Hanganyag: Szabó Gergõ