Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gerevich-Kovács-Kárpáti vk - Nagy és erős mezőny Budapesten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A világranglista első 16 helyezettje kivétel nélkül pástra lép a férfi kardozók hétvégi, budapesti egyéni és csapatversenyén: a péntek-szombati Gerevich-Kovács-Kárpáti olimpiai kvalifikációs egyéni világkupán 219 vívóval, míg a vasárnapi csapatküzdelemben 26 gárdával számolnak a rendezők.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatón Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke emlékeztetett: Magyarország egy éve nyerte el a jogot, hogy a férfi kardcsapatoknak is világkupát rendezhessen, így vasárnap második alkalommal kerül sor a legendás mesterről, Zarándi Csabáról elnevezett viadalra.

A szinte már biztos ötkarikás résztvevő Szilágyi Áron kiemeltként csak a szombati egyenes kieséses küzdelemben vesz részt. Az idén Európa-bajnoki címet is szerző londoni ötkarikás bajnok elmondta, hogy a felkészülése a bokájában lévő kisebb gyulladás miatt nem volt teljes értékű, ám már kevésbé érez fájdalmat, és bízik benne, hogy ezen kívül semmi sem hátráltatja majd a jó eredmény elérésében.

Szetey András, az MVSZ menedzsere kiemelte: a hétvégi verseny minden idők legnépesebb világkupája lesz. Amióta korlátozott a nemzetenkénti indulói létszám, a tavalyi 203-as budapesti mezőny volt a csúcs, ez dől majd meg a pénteki rajtnál - mondta. A viadalon 45 ország versenyzői indulnak, a világranglista első 50 helyezettjéből is csupán egy hiányzik majd. Itt lesz a szakág valamennyi aktív egyéni olimpiai és világbajnoka - hangzott el. A népes mezőny az olimpiai kvalifikációs rangnak is köszönhető, a budapestivel együtt még öt világkupára kerül sor 2016 áprilisáig, addig lehet gyűjteni a ranglistapontokat.

Az ötkarikás "vetésforgó" miatt a kardcsapatok küzdelme jövőre nem szerepel a programban, ám áprilisban Rio de Janeiróban megrendezik a fegyvernem csapat-világbajnokságát, és az oda vezető út fontos állomása lett a vasárnapi vk. A magyarországi viadalra Somlai Béla, a szakág vezetőedzője a Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű csapatot nevezi, ám az egyéni szereplés alapján még lehetőség van a módosításra. Somlai Béla szerint azért is fontos a hazai verseny, mert rendezőként lehetőség van fiatalok bevetésére, így az élversenyzők mellett az utánpótlás is megmutathatja tudását. A vezetőedző elárulta, hogy a válogatottak közül Decsi a hét elején még magas lázzal küzdött, de bízik benne, hogy a vasárnapi csapatversenyen rá és Szilágyira is számíthat.

Végezetül Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány az olimpiai kvalifikációról beszélt. Elmondta, hogy női kardban a fiatal csapatnak minimális esélye van a kijutásra, ám egyéniben a vb-bronzérmes Márton Anna megalapozottan pályázik a riói szereplésre. Női tőrben nem rendeznek csapatversenyt, egyéniben Knapek Edina, Mohamed Aida és Varga Gabriella áll harcban a kijutásért. A férfi tőrcsapatnak nincs esélye a riói szereplésre, de egyéniben a fiatal Dósa Dániel esetleg pótselejtezőn indulási jogot szerezhet. Női párbajtőrben Szász Emese nagy valószínűséggel már olimpiai indulónak nevezhető, a csapatnak viszont nagy bravúr kellene a kijutáshoz. Férfi párbajtőrben Imre Géza és Boczkó Gábor egyéniben kijutónak látszik, ám - ahogy Udvarhelyi fogalmazott - ebben a szakágban a csapatszereplés kivívása lenne a fontos, amihez a továbbiakban egyenletesen jó teljesítmény kellene, mert jelenleg nem áll kijutó helyen az együttes.

A világkupa pénteken a selejtezővel kezdődik, majd szombaton a 64-es tábla asszóit, vasárnap pedig a csapatküzdelmeket rendezik a MOM Sportban.