Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A franciák mindenképpen játszani akarnak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jelképes okokból mindenképpen pályára akar lépni a francia labdarúgó-válogatott kedden az Anglia elleni barátságos mérkőzésen.

A pénteki, párizsi merényletek után három nappal elutazott Londonba a francia válogatott. A két ország sportági szövetségének vezetői közösen úgy döntöttek, hogy az eredeti terveknek megfelelően megrendezik a találkozót, amely a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra való felkészülés helyett elsősorban a terror elleni demonstrációról, a szolidaritásról és a sport egységéről fog szólni.

A Wembley Stadiont kivilágítják a francia zászló piros, fehér és kék színeivel, a franciák "Liberté, Égalité, Fraternité" (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) nemzeti jelmondatát az aréna elé vetítik, a francia himnusz sorai pedig olvashatóak lesznek az óriáskivetítőn, hogy az angol szurkolók is elénekelhessék.

"Ez a mérkőzés hatalmas, globális jelentőségű lesz. Ez az első jelentős sportesemény a pénteki tragédiát követően, ezért a világ szeme a Wembley-re szegeződik. Fontos, hogy tegyünk valamit, amivel jelezzük: a terrorizmus nem nyerhet!" - vélekedett Martin Glenn, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) igazgatója hétfőn.

Az FA illetékesei szombaton beszéltek a francia szövetség (FFF) vezetőivel, és felvették a kapcsolatot a francia elnöki hivatallal is. Végül két ok miatt is a keddi meccs megrendezése mellett döntöttek: egyrészt a brit hatóságok és a kormány úgy foglalt állást, hogy biztonságos körülmények között lejátszható a mérkőzés, másrészt a franciák jelképes okokból mindenképpen pályára akartak lépni.

Martin Glenn leszögezte, hogy a szurkolók számára nem jelent kockázatot, hogy a helyszínen megtekintsék az edzőmeccset, mert a stadionban és környékén fokozott biztonsági intézkedések lesznek.

A pénteki terrorakció-sorozat a Stade de France nemzeti stadion előtt elkövetett öngyilkos robbantással kezdődött, az arénában éppen a világbajnok németek, valamint a franciák egymás elleni barátságos mérkőzése zajlott, amit a hazaiak 2-0-ra megnyertek.

A merényletek során elhunyt a francia válogatott játékosának, Lassana Diarrának az unokanővére. Csapattársa, Antoine Griezmann a Bataclan klubban lévő húgáért aggódhatott: a metálkoncert helyszínén 89 ember halt meg, de a fiatal nőnek nem esett bántódása. Didier Deschamps szövetségi kapitány mindkét játékosnak felajánlotta, hogy maradjon otthon, de a történtek ellenére elutaztak Londonba, és tagjai a 23 fős keretnek.

Az angolok szövetségi kapitánya, Roy Hodgson úgy fogalmazott: az eredménynél is fontosabb lesz mindaz, amit a keddi mérkőzés szimbolizál. "Kétségbevonhatatlanul komoly alkalom lesz ez, hiszen sajnos a történtek mindenkit érintenek, akár tetszik, akár nem. Még soha nem vettem részt olyan meccsen, amelyet négy nappal egy ilyen hatalmas tragédia után rendeztek. Most vannak a labdarúgásnál sokkal fontosabb, jelentősebb dolgok is" - mondta az edző.

"Biztosan kemény feladat lesz ez a meccs a francia játékosoknak, de ez egy esély számukra, hogy büszkévé tegyék a hazájukat. Bizonyára minden megtesznek majd, hogy Franciaország büszke legyen" - tette hozzá.

Az angol válogatott csapatkapitánya, Wayne Rooney hangsúlyozta: a futball világának erősnek kell maradnia. "Biztos vagyok benne, hogy mindenki meg fog tenni mindent, hogy megpróbálja a lehető legjobban kezelni a helyzetet. Bízom benne, hogy a labdarúgás összehozza az embereket" - szögezte le a Manchester United játékosa.