Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Messi játszhat az El Clásicón

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Felépült térdsérüléséből az FC Barcelona sztárlabdarúgója, Lionel Messi, így minden bizonnyal pályára léphet a Real Madrid elleni, szombati rangadón.

Az argentin támadó szeptember 26-án, a Las Palmas elleni meccsen szenvedett térdszalag-szakadást, ezért klubcsapata bajnoki és Bajnokok Ligája-mérkőzésein kívül hazája válogatottjának eddigi négy világbajnoki selejtezőjét is ki kellett hagynia. A Barcelona ebben az időszakban is jól teljesített, ugyanis Messi hiányában az uruguayi Luis Suárez, illetve a brazil Neymar is rendkívül eredményesen futballozott.

A katalán klub hétfőn közölte, hogy Messi felépült, és ismét a csapattal edz, csütörtökön pedig az is kiderült, hogy ott lehet a pályán a szombaton 18.15 órakor kezdődő, Real Madrid elleni bajnoki rangadón.

Ezen a héten volt a tizedik évfordulója annak, hogy az argentin csatár először pályára lépett El Clásicón, amelynek történetében 30 mérkőzésen 21 gólt szerzett.

A Barcelona 11 forduló után három ponttal vezeti a tabellát a második helyezett Real Madrid előtt.