Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Zidane támadófutballt ígér és trófeákat akar

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának hétfőn kinevezett vezetőedzője látványos és támadó szellemű futballt ígér.

"Trófeákat szeretnék, mindent megnyerni, amit lehet - nyilatkozta Zidane első, vezetőedzőként megtartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, ugyanazt a támadó felfogást szeretné látni a fővárosi labdarúgókon, mint amit játékosként ő maga is képviselt. - Összetett feladat előtt állok, de ez motivál engem."

A 43 éves francia szakember, akivel 2018-ig szóló szerződést kötöttek, játékosként 2001 és 2006 között szerepelt a Real Madridban, edzőként eddig a fővárosiak harmadosztályban szereplő tartalékcsapatát irányította.

A csapat első idei nyilvános edzésére kedden mintegy hatezer szurkoló látogatott ki. Zidane szombaton, a Deportivo La Coruna elleni bajnokin ül majd első alkalommal az együttes kispadján.

A Real Madrid vasárnap - még a korábbi tréner, Rafael Benítez vezetésével - 2-2-es döntetlent ért el a Valencia vendégeként, így 18 fordulót követően 37 ponttal a harmadik helyen áll a spanyol bajnokságban. Hátránya négy pont a városi rivális Atlético, illetve kettő a címvédő, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott FC Barcelona mögött.