Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyárfás Tamás: Mindenre készek vagyunk, hogy Katinka kegyeit kivívjuk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyárfás Tamás szerint a Magyar Úszó Szövetség továbbra is mindent megtesz, hogy segítse Hosszú Katinkát, aki a sajtó előtt tépte össze a neki küldött szerződéstervezetet. Az InfoRádiónak a sportvezető egyértelművé tette: elismeri felelősségét a kapcsolat megromlásában.

Gyárfás Tamás azt mondta, Hosszú Katinkát nemcsak Kiss László, hanem ő maga is megkereste.

"Mi mindenre készek vagyunk, az olimpia mámorában, az arany reményében, a teljesítmény elismerésének tudatában. Bevallom, én is mindenre kész vagyok, pedig nem ilyen karakternek ismernek, inkább sértődősnek. Mindenkinek van önbecsülése, de mi mindent feladunk azért, hogy a küldetésünknek eleget tegyünk, mert nekünk a magyar úszósport érdekében kell eljárnunk. Nem tudom, mennyire kell még megalázkodni vagy mélyebbre menni annak érdekében, hogy Katinka kegyeit kivívjuk" - fogalmazott a szövetség elnöke az InfoRádiónak.

Hozzátette: tudomása szerint Hosszú Katinka minden kívánságát teljesítették, amely legutóbb elhangzott a beszédében. Van öltözője, a kamerákat megrendelték. Személyesen a pénzügyi igazgató írt neki levelet, hogy adja meg a rendszer specifikációját, amelyet a 73 milliós közbeszerzéssel hozatnak meg.

"Hivatalosan a Magyar Úszó Szövetségnek kell neveznie Katinkát minden versenyre, anélkül nem indulhat a FINA által elismert eseményeken. De nem akarom zsarolni, én a megoldást és a békés megállapodást keresem. Nem akarom sarokba szorítani, én belátásra ösztönöznék, arra, hogy menjünk előre. Deklarálom, hogy szeretjük és becsüljük Katinkát, büszkék vagyunk rá, hozzánk tartozik, hiszen itt nőtte ki magát, tehát nem kell eltávolodnia tőlünk" - hangsúlyozta Gyárfás Tamás.

Mint mondta, felelősnek érzi magát, hiszen ez a konfliktus onnan ered, hogy Hosszú Katinkát meghívta a vb promóciós filmjében való önzetlen szereplésre.

"Először azt mondta, hogy elvállalja, majd azt mondta, hogy önzetlenül ezt nem teszi meg. Mondott egy összeget is, én meg azt mondtam, hogy akkor köszönjük, nem kérjük. Tudom, hogy ez milyen következményeket vont maga után, de szégyenszemre ma is ezt tenném" - mondta Gyárfás Tamás, aki szerint ez sem Hosszú Katinkának, sem a szövetségnek nem lehet pénzkérdés, hiszen a kormány elismeri a sikereket és egyedi támogatást ad, szponzorok sokaságával rendelkeznek, a gyerekek a világ minden pontjára el tudnak utazni, hogy napfényben, egyedi környezetben készüljenek fel. Mindent megengedhetnek magunknak, boldogan osztják szét a sportolóknak azt a pénzt, amelyet kapnak.

"A sportolókért mindent meg kell tenni. De bizonyos elveket nem szabad feladni, legalábbis én így gondolom, még ha hibásan is" - mutatott rá a szövetség elnöke.

Hozzáfűzte: Hosszú Katinka példakép a vízben, de a gyerekek számára az igazi üzenet az volna, hogy legyen valaki bármilyen nagy, amikor uszoda épül az adófizetők pénzéből és összefogással vb-t rendeznek, hogy "megmutassuk a világnak, mire vagyunk képesek, ne csak pénzért vállalja el, amire felkérik".

"Ez nekem nem fér bele. Szégyellem, de én idéztem elő ezt a konfliktust, mert innentől durvulhatott el. Nem tudom elhinni, hogy az öltöző a konfliktus, hogy a megrendelt kamera specifikációját ne lehetne leadni. De ha kell, mindent feladunk, mindent vállalunk, hogy győzelemre vezessük a sportolókat, mert Katinkát nem legyűrni kell, hanem győzelemhez segíteni" - hangsúlyozta a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Hanganyag: Farkas Dávid