Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felháborodott Hosszú Katinka viselkedése miatt Turi György

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Turi Györgyöt, a magyar úszóedzők egyik rangidősét mélységesen felháborította az a méltatlan helyzet, ami arra késztette Kiss Lászlót, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, hogy a Rió olimpiai játékok esztendejében lemondjon 17 éve betöltött tisztéről. Turi György szerint: "a tiszteletlenség nem diadalmaskodhat a tisztesség felett".

Tisztában vagyok azzal, hogy vihart fogok kavarni, de vállalom a felelősséget azért, amit most mondani fogok - nyilatkozta Turi György. Mint mondta: felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom azt viselkedést, amit a szerdai sajtókonferencián a magyar úszósport kiemelkedő alakja nyílt színen tanúsított, ráadásul egy olyan emberrel szemben, akire csak felnézni lehet. Felnézni és tisztelni benne a 75 esztendős "Laci bácsit", azt a szakembert, akinek köszönhetően lehetett ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina, és azt a vezetőt, aki minden tőle telhetőt megtett a magyar úszók fejlődéséért és jó szerepléséért.

Nincs az a versenyző, kezdő, haladó, vagy már a csúcsra jutott, aki figyelmen kívül hagyhatja ezt, és nincs az a cél, ami szentesítheti egy edző - bárki is legyen az közülünk - nyilvános megszégyenítését. Ismerem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelmondatát, és egyetértek azzal, hogy mindig és mindenben a sportoló az első, aki csak körülveszi, annak tehát a versenyzőt kell segítenie. Ezt a szlogent viszont nem lehet úgy értelmezni, hogy a sportoló adott helyzetben mindent megengedhet magának - szögezte le a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Turi György, aki 35 esztendeje munkatársa Kiss Lászlónak, akit nem csupán a barátjának, hanem szakmai példaképének is tekint.

Turi György szerint ebben az áldatlan helyzetben Hosszú Katinkának nem szabad elfelejtenie, hogy honnan indult, miként lett Magyarországon válogatott versenyző, eredményeinek köszönhetően pedig amerikai egyetemen ösztöndíjas, ahogy azt sem, hogy hazatérése után minden támogatást megkapott annak érdekében, hogy még jobb - és olimpiai bajnok - lehessen.

"A tiszteletlenség nem diadalmaskodhat a tisztesség felett" - szögezte le Turi György, aki a közelmúltban több élvonalbeli versenyzőjének távozását is méltósággal viselte, és soha nem kezdett bánatában vagy felháborodásában sárdobálásba, vagy bárkinek is a lejáratásába.

"Mindenkinek az az érdeke, hogy lecsillapodjanak a felkorbácsolt kedélyek, és újra azt a mosolygós Hosszú Katinkát lássuk az uszodában és a medencén kívül, akit feltétel nélkül szerettünk és tiszteltünk. Kívánom, hogy Kiss Lászlót sikerüljön lebeszélni a visszavonulásáról, és elhitetni vele, hogy továbbra is szükség van rá. Szükség a tudására, a jóságára és az emberi méltóságára" - jelentette ki Turi György.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!