Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így küzdött egymással a két olimpiai bajnok kajakozó

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Olimpiai bajnoki aranyérmekért utazhat majd Rióba augusztusban Szabó Gabriella és Kozák Danuta. A két kajakozó Londonban már sikerrel járt, és az elmúlt években is remekelt, tavaly pedig párosban is együtt szerzett világbajnoki címet. Az InfoRádiónak adott rendhagyó interjúban arról is beszéltek, hogyan motiválják egymást.

"Nem tudok csak sportolóként tekinteni Danára, hiszen 9 éves kora óta ismerem, de amit leginkább lehetne róla mondani, az a rendkívüli megbízhatóság. Hoz egy kiváló szintet tűzön-vízen át" - jellemezte sporttársát Szabó Gabriella. Hozzátette: igazából Danuta szinte egész kicsi kora óta nem változott, talán az elmúlt pár évben határozottabb lett, sokkal jobban a két lábán áll.


"Ebből az lett, hogy valami irgalmatlan nagy számot csináltunk, mert egyikőnk sem engedett. Ez valószínűleg nagyban is szimbolizál mindet, Danuta próbál mindig előttem lenni, én pedig foggal-körömmel ragaszkodok ahhoz, hogy menjek vele" - jellemezte párosukat Szabó Gabriella.

Az 50 perces interjút teljes terjedelmében meghallgathatták vasárnap este hat órától az Aréna című műsorban.  A kötetlen, oldott hangulatú beszélgetésben szó volt a tavalyi sikerekről, a riói előolimpia tapasztalatairól, az úszóedzések nehézségeiről, volt edzőjükhöz, Csipes Ferenchez fűződő viszonyról és arról is, hogy mennyire tekintenek egymásra riválisként, illevte komolyabban vesztek-e már össze az újrakezdés óta.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Wellness hétvége

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon az ország legszebb vidékei közül!