Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Asztalitenisz World Tour: aláírták a budapesti Eb hivatalos szerződését

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Tüskecsarnokban zajló World Tour-verseny keretében pénteken ünnepélyesen aláírták az október 18. és 23. között Budapesten sorra kerülő asztalitenisz Európa-bajnokság hivatalos szerződését.

Magyar részről Nátrán Roland szövetségi elnök és Stocker Miklós főtitkár, az európai szövetség (ETTU) képviseletében pedig Ronald Kramer elnök és Richard Scruton főtitkár látta el kézjegyével a megállapodást.

Nátrán Roland emlékeztetett rá, hogy sűrű év előtt állnak, hiszen a most zajló WT-viadal után csapat-világbajnokság, olimpiai selejtező, majd az olimpia, végül pedig az Eb vár rájuk, de büszkék arra, hogy az említett versenyek közül kettőnek Magyarország adhat otthont.

"Az Európa-bajnokság mérföldkő lesz a szövetség és a magyar asztaliteniszsport életében, 34 év után éppen itt volt az ideje, hogy újra ilyen jelentős versenyt rendezzünk. Szeretnénk magyar érmeknek is örülni, szervezőként pedig mindent megteszünk a tökéletes lebonyolításért" - fogalmazott. Hozzátette: az előkészületek a tervek szerint haladnak, s remélik, hogy a kontinenstorna - amelyre ugyancsak a Tüskecsarnokban kerül sor - nagy élményt jelent majd a kilátogatóknak, s a látottak alapján sok gyerek kap majd kedvet az asztaliteniszezéshez.

Ronald Kramer elárulta: ellenőrző látogatáson vesznek most részt, tárgyalnak az előkészületekről, és megnézik, hol tartanak a házigazdák.

"Ez kicsit bürokratikusan hangzik, de a látogatásunknak van érzelmi tartalma is, hiszen úgy érezzük: az asztalitenisz az Eb-vel visszatér az egyik otthonába. Az ETTU-n belül úgy gondoljuk, Magyarország nagyon aktív és ambíciózus, s ezt nagyra értékeljük. Biztosak vagyunk benne, hogy remek Eb-nek adnak majd otthont" - mondta az ETTU elnöke.

Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Magyarország kiemelten kezeli a sportot, a stratégia egyik célja, hogy Magyarország sportnemzet legyen.

"Nagy elismerés az országnak, hogy számos nemzetközi sportszövetség úgy döntött, itt rendezi meg versenyét. Köszönjük az ETTU-nak is lehetőséget" - fogalmazott.

Az idei Eb-n egyesben és párosban küzdenek majd a játékosok, csapatversenyt nem rendeznek. Pattantyús Ádám, a legjobban jegyzett magyar férfi játékos ezzel kapcsolatban az MTI érdeklődésére elmondta: az, hogy korábban együtt bonyolították le az egyéni és csapatversenyt is, nagyon megterhelő volt a játékosok számára, így ő örül, hogy ezúttal csak az egyesre - illetve esetleg a párosra - kell majd összpontosítania.

Budapest korábban 1958-ban és 1982-ben adott otthont asztalitenisz kontinensviadalnak.

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.