Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Seszták Miklós találkozója a FINA-vezetőkkel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Budapesten, az InterContinental hotelben szombaton megkezdődött a FINA Büro ülése - bár az első fontos találkozó már péntek este megtörtént, amikor Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a 2017. évi világbajnokság szervező-bizottságának elnöke Gyárfás Tamás társelnökkel együtt vacsorát adott a FINA-vezetők tiszteletére.

A miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, megtiszteltetés Magyarország számára, hogy egymás után rendezhetjük a rangos FINA-eseményeket, az pedig személy szerint neki fontos, hogy ha csak szűk két évre is, maga is a FINA-csapatába tartozhat, hiszen a nemzetközi szövetség eseményei a világ legsikeresebb sportrendezvényei közé tartoznak.

Seszták Miklós hangsúlyozta, a szervező-bizottság tökéletes feltételeket fog garantálni 2017-ben is, hogy a FINA sikersorozata folytatódjék.

Ami a Büro ülést illeti, a világszövetség vezető testülete a hétvégén dönt a 2021. évi világbajnokság helyszínéről. Három igen erős pályázó van versenyben, amelyek már több nagy esemény házigazdái voltak a múltban: a katari Doha (2014, rövidpályás vb), a japán Fukuoka (2001, FINA vb) és a kínai Nanking (2014, ifjúsági olimpia).

Gyárfás Tamás FINA alelnöki minőségében vesz részt az ülésen, és elöljáróban elmondta, a voksolás mellett több fontos napirendről is tárgyal a testület, így az Úszás Világnapjának bevezetéséről. "Ez magyar javaslat, az elmúlt években megrendezett Magyar Úszás Napjának sikerén felbuzdulva éreztük úgy, hogy világszerte is lehetne egyazon napon hasonló rendezvényeket tartani. Nálunk ugyebár az a legfontosabb, hogy a központi, balatonfüredi rendezvény mellett az ország számos nagyvárosában az uszodák, strandok ingyenesen várják az érdeklődőket, így tízezrek tobzódnak a vízben egyszerre. Most ugyanez lenne a cél - tízmilliókkal."

A Büro tagjai egyébként saját magukkal találkoztak az ülés kezdetén: a magyar szervezők nem kis meglepetést okozva egy speciális ajándékkal kedveskedtek a FINA vezetőinek - mindannyian kaptak egy önmagukról mintázott babát. Az ötlet bevált, az ülés negyedórával később kezdődött, a tagok ugyanis egymásnak mutogatták a műremekeket.