Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kopasz Bálint és Gercsák Szabina 2015 legjobb utánpótlás sportolója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kopasz Bálint kajakos és Gercsák Szabina cselgáncsozó érdemelte ki a 2015-ös év legjobb utánpótlás sportolója címet, az elismerést a péntek este megtartott XII. Héraklész Díjátadó Gálán vehették át.

A rendezvényen a tavalyi esztendő korosztályos, illetve felnőtt kontinens- és világbajnokságain, a bakui Európa Játékokon, valamint a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) legeredményesebben szerepelt utánpótláskorú versenyzőket és edzőiket részesítették elismerésben.

A gálára negyedszer került sor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében, a helyszín ezúttal is a Budapesti Kongresszusi Központ volt. Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy amíg a pekingi olimpián a 170 magyar sportolóból több mint 70-en, addig Londonban már 150 versenyzőből több mint százan vettek részt korábban valamelyik utánpótlás-nevelő programban. Az elnök egyúttal megköszönte azoknak az edzőknek, sportvezetőknek és kluboknak a munkáját, akik, illetve amelyek a fiatalokat hozzásegítették a sikerekhez.

Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár beszédében arra emlékeztetett, hogy a londoni olimpiai bajnokok közül Kozák Danuta, Gyurta Dániel, Berki Krisztián, Szabó Gabriella, Szilágyi Áron és Dombi Rudolf is héraklészes volt egykor.

A férfiaknál Kopasz Bálint (Algyő SK) azzal végzett az élen, hogy aranyérmes lett egyesben 1000 méteren az ifjúsági világbajnokságon, illetve tagja volt az ugyanott 1000 méteren bronzérmes négyesnek.

A nőknél a cselgáncsozó Gercsák Szabina, a Hell Miskolci Judo Club versenyzője annak köszönheti összetett elsőségét, hogy 2015-ben megnyerte a junior Európa- és a világbajnokságot, valamint az U23-as Eb-t, a felnőtt kontinensviadalt pedig ötödikként zárta.

A legfeljebb négyfős, úgynevezett kiscsapatok versenyében két kajak kettes lett a legjobb: a férfiaknál az 1000 méteren ifjúsági világbajnoki aranyérmes Béke Kornél, Mayer Keán duó, míg a nőknél az 500 méteren ifjúsági világbajnok Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra egység.

A nagycsapatoknál csak egy díjat osztottak ki, itt a junior világbajnoki bronzérmes férfi vízilabda-válogatott bizonyult a legjobbnak, amelynek tagja többek között a januári felnőtt Eb-n is szerepelt Manhercz Krisztián.

A 2001-től működő, Héraklész Bajnok- (14-18 évesek), illetve Csillagprogram keretében (18-23 évesek) 20 sportágban évente közel 1800 tehetséges sportoló részesül rendszeres állami támogatásban.

Az összetett legjobbak:
férfiak:
1. Kopasz Bálint (kajakos)
2. Halász Bence (kalapácsvető)
3. Bányai Zsombor (párbajtőröző)
nők:
1. Gercsák Szabina (cselgáncsozó)
2. Márton Anna (kardozó)
3. Gálfi Dalma (teniszező) és
Krizsán Xénia (hétpróbázó)

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!