Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Délkelet-Franciaországban lesz a magyar fociválogatott szállása

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A délkelet-franciaországi Terre Blanche-ban lesz a magyar labdarúgó-válogatott bázisa a nyári Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja az elnökség keddi üléséről szóló beszámolójában azt írta, hogy egy nyugat- és egy délkelet-franciaországi lehetőség között választottak, és végül azért döntöttek utóbbi mellett, mert ott "a szakmai és logisztikai szempontok megvalósulása mellett" az MLSZ-nek "rendkívül kedvező árat is sikerült kiharcolnia".

"Bár a hotel nem a tenger partján fekszik, mégis közel van az utazások szempontjából fontos tengerparti repülőterekhez, illetve az A8-as autópályához" - írta az MLSZ a Cannes-tól néhány kilométerre fekvő helyről.

A szövetség kiemelte, hogy a nemzeti csapat szálláshelyének kiválasztása az európai szövetség (UEFA) előírásainak és a szakmai stáb - a minél sikeresebb szereplés érdekében felállított - szempontjainak teljes figyelembevételével történt.

Magyarország idén 44 év szünet után szerepel ismét Európa-bajnokságon. A válogatott Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) csap össze az F csoportban.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.