Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Továbbjutott a Manchester United

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Manchester United bejutott a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjébe, ugyanis a 32 között rendezett párharc csütörtöki visszavágóján 5-1-re legyőzte a dán FC Midtjylland csapatát.

A múlt heti első mérkőzést idegenben 2-1-re elveszítő angol együttes egyik legjobbja, Anthony Martial sérülés miatt a bemelegítés során kivált. Louis van Gaal vezetőedző a 18 éves Marcus Rashfordot nevezte a helyére a kezdőcsapatba. A fiatal támadó első alkalommal szerepelhetett a Manchester United felnőtt együttesében, és két góljával oroszlánrészt vállalt a továbbjutásban.

Az első félidőben a dánok szereztek vezetést, majd egy öngóllal egyenlítettek a hazaiak, akik a szünet előtt - Juan Mata révén - elhibáztak egy büntetőt. A szünet után született Rashford két találata, majd Herrera és Depay is eredményes volt, így vált fölényessé az angolok sikere.

A visszavágót Vad II István személyében magyar játékvezető dirigálta.

A Manchester United 2013 márciusa óta nem vesztett európai kupameccset hazai pályán.

A címvédő Sevilla ugyan kikapott a norvég Molde otthonában, de két gólt így is megőrzött az első meccsen szerzett előnyéből, azaz szintén továbblépett. Az olasz klubok közül a Fiorentina angol, a Napoli pedig spanyol riválissal szemben maradt alul összesítésben, és elbúcsúzott az FC Porto is.

Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók:
Tottenham Hotspur (angol)-Fiorentina (olasz) 3-0 (1-0)
Továbbjutott: a Tottenham Hotspur 4-1-es összesítéssel.
FC Porto (portugál)-Borussia Dortmund (német) 0-1 (0-1)
Tj.: a Borussia Dortmund kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
SSC Napoli (olasz)-Villarreal (spanyol) 1-1 (1-0)
Tj.: a Villarreal 2-1-es összesítéssel.
FC Basel (svájci)-St. Étienne (francia) 2-1 (1-0)
Tj.: a Basel 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.
Molde (norvég)-Sevilla (spanyol) 1-0 (1-0)
Tj.: a Sevilla 3-1-es összesítéssel.
Manchester United (angol)-FC Midtjylland (dán) 5-1 (1-1)
Tj.: a Manchester United 6-3-as összesítéssel.

később:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-RSC Anderlecht (belga) 1-0, hosszabbítás zajlik

korábban:
Schalke 04 (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 0-3 (0-1)
Tj.: a Sahtar Donyeck 3-0-s összesítéssel.
Athletic Bilbao (spanyol)-Olympique Marseille (francia) 1-1 (0-1)
Tj.: az Athletic Bilbao 2-1-es összesítéssel.
FC Liverpool (angol)-Augsburg (német) 1-0 (1-0)
Tj.: az FC Liverpool 1-0-s összesítéssel.
FK Krasznodar (orosz)-Sparta Praha (cseh) 0-3 (0-0)
Tj.: a Sparta Praha kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.
SS Lazio (olasz)-Galatasaray (török) 3-1 (0-0)
Tj.: az SS Lazio 4-2-es összesítéssel.
Bayer Leverkusen (német)-Sporting Lisboa (portugál) 3-1 (1-1)
Tj.: a Bayer Leverkusen kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.
Rapid Wien (osztrák)-FC Valencia (spanyol) 0-4 (0-0)
Tj.: az FC Valencia kettős győzelemmel, 10-0-s összesítéssel.
Lokomotiv Moszkva (orosz)-Fenerbahce (török) 1-1 (1-0)
Tj.: a Fenerbahce, 3-1-es összesítéssel.

szerdán játszották:
Braga (portugál)-Sion (svájci) 2-2 (1-2)
Tj.: a Braga, 4-3-as összesítéssel.