Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tóth Márton: "Győzelmi kényszerben vagyunk"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szerda este folytatódnak a küzdelmek az E.ON férfi vízilabda ob I középszakaszában: fél héttől Szeged-OSC, hét órától Eger-Vasas, nyolctól Honvéd-Szolnok, fél kilenctől pedig Ferencváros-BVSC meccset rendeznek. Tóth Márton, az FTC válogatott játékosa az InfoRádióban a Szolnok elleni vereségről is beszélt.

"Örömteli dolog, hogy a Bajnokok Ligájában szereplő és a magyar bajnokságban toronymagasan esélyes Szolnoknak tíz gólt lőttünk, az kevésbé jó, hogy tizenkilencet kaptunk, tehát a védekezésre nem figyeltünk annyira oda. Ennek ellenére pozitívan értékelem a meccset, hiszen a négy sérült játékosunk helyett utánpótláskorúak játszottak. Nekik ez nagyon jó tanulási és tapasztalatszerzési lehetőség volt. Ezek tudatában ez egy jó eredmény" - jelentette ki Tóth Márton.

A Ferencváros válogatott vízilabdázója a következő mérkőzésekről azt mondta: "ahhoz, hogy a biztos negyedik helyet megszerezzük és minimum bronzmérkőzést játsszunk, a BVSC és a Szeged ellen nem veszíthetünk pontokat. Győzelmi kényszerben vagyunk, ennek az elvárásnak szeretnénk megfelelni. Ha a sérültek egy része felépül, márpedig úgy tűnik, magabiztosan várhatjuk a BVSC elleni meccset"

A bajnokság középszakaszában szerdán és szombaton is mérkőzések vannak, a megfeszített tempóról Tóth Márton úgy nyilatkozott: "nehéz, de egy profi sportoló erre fel van készülve, hogy ebben az időszakban, különösen az olimpia évében, bírni kell az erőltetett tempót. Volt időnk edzeni, nem mondom, hogy nem hiányoznak az edzések, de most a meccseken és a regeneráción van a hangsúly. Bírni kell, ez a kiírás, ezt kell szeretni" - tette hozzá.

A Ferencváros válogatott vízilabdázója arról, hogy visszakerült a válogatottba, azt mondta: "mindig megtiszteltetés a nemzeti csapatban játszani, boldog vagyok, amikor a meghívást megkapom. Mindig a tudásom legjavát próbálom nyújtani. Nehezebbek voltak a körülmények - hosszú utazás, csak egy edzés -, de olyan eredményt értünk el, ami elvárható volt."

Tóth Márton úgy fogalmazott: "a vízilabdaélet visszaköltözött a klubokba. A bajnokság középszakasza zajlik, heti két meccset játszunk. A kvalifikáció előtt három héttel kezdünk közösen felkészülni, nagyjából március 10-15-e környékén. A spanyol és az olasz csapat lehet a magyar válogatott legnagyobb ellenfele, a többiek erősségben hátrébb sorolhatók, de ezek a csapatok szoktak a legveszélyesebbek lenni, hiszen nekik ez az egyetlen esélyük, hogy kikerüljenek egy nagy tornára. De azt gondolom, hogy a magyar-olasz-spanyol hármasból fog kikerülni az első három, a negyedik helyért pedig nagy csata lesz."

"Azt az utat kell továbbvinni, amit a belgrádi Európa-bajnokságon is képviselt a magyar válogatott. Azt nem szabad elfelejteni, hogy viszonylag mélyről, a világbajnoki hatodik helyről jött föl a csapat egy érmes pozícióra. Ha az olimpia évében szerez egy csapat érmet, az abszolút esélyes az olimpiai játékok megnyerésére, ez az önbizalom, a hit visszajött, de ezt kell folyamatosan tovább építeni, nem szabad lankadni és kitartóan kell küzdeni ezért a célért. Egy magyar válogatott játékosnak természetesen az olimpiai arany a cél, de odáig még sok víz lefolyik a Dunán. Készülni kell, úgy kell kiutazni Rióba, hogy a magyar csapat minden egyes játékosa megtett mindent azért, hogy aranyérmet nyerjen a csapat, ha ezt így elmondhatjuk magunkról, tényleg az egyik esélyesei lehetünk a nyári olimpiai játékoknak" - jelentette ki az FTC válogatott vízilabdázója.

Hanganyag: Dzsubák Tamás

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!