Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyar sikerekkel indult a Birkózó Eb zárónapja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kötöttfogású Korpási Bálint és Szabó László két-két, míg Lőrincz Viktor egy - egyformán magabiztos - győzelemmel kezdte meg szereplését a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, amelyen Szabó Patrik a nyolcaddöntőben kikapott.

A délelőtti program magyar szempontból a 75 kilós Szabó László és a 71 kilogrammban szereplő Korpási Bálint meccseivel indult, s különösképpen egyiken sem kellett izgulnia Sike András szövetségi kapitánynak és Takács Ferenc edzőnek.

Szabó László a svéd Robert Rosengren ellen lépett szőnyegre a selejtezőben, s néhány másodperc után egy szép levitellel kétpontos előnybe került. A jó kezdést követően a folytatásban is az UTE versenyzője uralta a meccset, s még a szünet előtt riválisa intését egy pörgetéssel használta ki (4-0). A második három percre így már kevés izgalom maradt, Rosengren csupán az utolsó percben tudott egyszer a magyar mögé kerülni, újabb akcióra azonban nem volt képes, így simán kikapott.

A nyolcaddöntőben az észt Togen várt Szabóra, akinek mindössze egy percre volt szüksége a győzelemhez. A kezdeti "ismerkedés" után, 40 másodpercet követően az újpesti sportoló levitte riválisát, szorosan összefogta, s háromszor is megpörgette, így a találkozó 8-0-ás technikai tussal véget ért.

A tavalyi Európa Játékokon ezüstérmes Korpásinak kezdésként a fehérorosz Pavel Ljahhal kellett megküzdenie, aki nem állította különösebben nehéz feladat elé. A meccs elejétől Korpási diktálta az iramot, a fehérorosz passzivitását pedig gyorsan intéssel büntették. A lenti helyzetből aztán a magyar gyönyörűen emelt és hatalmas ívben dobott, majd pörgetett is. A magyar tábor megdöbbenésére 6-0 helyett azonban csak 4-0 lett az eredmény, mert a dobásra is csak kettő pontot adtak. Takács Ferenc edző azonnal visszanézést kért, ám a zsűri helybenhagyta az eredeti ítéletet, így a fehérorosz egy ponttal gazdagodott. Korpási szerencsére nem zavarodott meg a kis közjátéktól, s a folytatásban nagyon magabiztosan őrizte előnyét, sőt Ljah újabb intésével végül 5-1-re nyert.

Az már a szombati sorsolásnál biztos volt, hogy érmes reményei beváltásához Korpásinak nagyon nehéz úton kell végigmennie, ennek megfelelően egy fehérorosz után egy orosz rivális következett. Narek Grigorjan masszívan birkózott, de ő sem tudott mit kezdeni a magyar sportolóval.

"Léptesd, ne hagyd, hogy megálljon" - szólt az utasítás a meccs elején Korpásinak, aki az első fél perc után aktívabb volt állásból, így először Grigorjan kapta az intést, a térdelő helyzetet azonban Korpási nem tudta kihasználni. Állásból viszont továbbra is jól mozgott, s két és fél percnél egy jó karberántást követően hátára tolta az oroszt, amiért az egyik oldalbíró négy pontot adott volna, ám a másik és a vezetőbíró nem ítélte akciónak az esetet, így szünetre maradt a 0-0.

A második három perc remekül indult, mivel fél perc után az orosz újabb intést kapott, ami már egy pontot ért, ráadásul a parterhelyzet után egy kiemelést követően Korpásinak sikerült pörgetnie. Ezzel 3-0-ra vezetett, s már "csak" arra kellett figyelnie, hogy lehetőleg ne intsék meg, és riválisa ne tudja meglepni. Hiába azonban az igyekezet, 4:42 percnél jött a magyarnak az intés, aki viszont lent is nagyon jól koncentrált, s kivédekezte a helyzetet, az utolsó percben pedig a fáradt Grigorjan már nem tudott veszélyes lenni, így Korpási Bálint is bejutott a legjobb nyolc közé.

A kétszeres világbajnoki ötödik, már riói kvótás Lőrincz Viktortól (85 kg) mindenki győzelmet várt a román Attila Tamas ellen, s nem is okozott csalódást: a tőle megszokott masszív állóbirkózást mutatta be, parterből pedig kétszer is pörgetett, végül pedig 5-0-ra nyert.

A nap eddigi egyetlen magyar vereségét a 80 kilós Szabó Patrik szenvedte el, aki a meccs második felére elkészült az erejével, s 6-0-ra kikapott a svéd Jim Eric Petterssontól, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!