Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Storcz Botond: Gőzerővel készülünk az olimpiára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Remek körülmények között készülhetnek Floridában a magyar kajak-kenu válogatott ott edzőtáborozó tagjai - számolt be Storcz Botond vezetőedző az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.

"Összességében az elszántsággal, odaadással abszolút nincsen gond, jók a visszajelzések. Ilyenkor általában én sem szoktam rosszat mondani, hiszen példaértékű a hozzáállás, és majd a válogató versenyeken eldől, hogy kinek hogyan sikerült a felkészülés" - mondta a szakvezető.

A helyszínen tapasztaltak alapján hozzátette: megfelelőek az időjárási körülmények Floridában. Nincsen kánikula, 25 fok körüli hőmérsékletet mérnek, nem ég le az ember a napon, a folyadékpótlásra sem kell túlzottan figyelni.

"A vízfelület is nagyon jó, több helyszínen edzenek a versenyzők. Apartmanházakban laknak, főznek magukra vagy közeli éttermekben oldják meg az étkezésüket. Gyakorlatilag úgy élnek, mintha itthon lennének a saját otthonukban. Bár a hazai feltételrendszerünk jó, az időjárási körülmények mindenképpen indokolják, hogy az Egyesült Államokban szervezzünk edzőtáborozást. Eddig szerencsére mindenkit elkerültek a betegségek és fertőzések, külső hátráltató tényezők nem játszanak szerepet a felkészülésben" - fogalmazott.

Mint mondta, Kárász Anna és Vad Ninetta már próbálták a páros edzéseket is, hogy ne itthon, közvetlenül a válogató előtt kezdjék a felkészülést, Szabó Gabriella és Kozák Danuta pedig ezen a héten próbálják először a párost.

"Ilyenkor tavasszal nem az a fontos, hogy minél hamarabb összeüljenek, hiszen ahhoz, hogy valaki csapathajóban evezzen, megfelelő számú kilométer kell. Először tehát egyesben kell összerakni a mozgást" - mondta Storcz Botond.

Bár Hajdu Jonatán kihagyta a teljes őszt hepatitis A-fertőzése miatt, a vezetőedző úgy látja, hogy a fiatal kenus már jó állapotban van fizikálisan.

"Korábban a tél folyamán látszott rajta, hogy hátráltatta a betegség, de szerintem már jó kondiban van. A vízi edzéseket még nem akkora elánnal kezdte, mint a többiek, mert kitolta az alapozását és a napi evezés mellett csinálta azokat a kondiedzéseket, amelyeket itthon normál esetben elvégzett volna januárban és februárban. A vízen tehát késleltette a formába kerülést, de ez a válogatóig még belefér" - jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy minden helyszínen gőzerővel készülnek a magyar kajakozók és kenusok a riói olimpiára.

"Pihenésnek ilyenkor már nincs helye" - fogalmazott.

Storcz Botond szerint több összetevője is van annak, hogy tavasszal meleg égövi edzőtáborban vesznek részt.

"Leginkább azért, mert itthon február közepén és márciusban nem biztosítottak az időjárási feltételek, az a tapasztalat, hogy az idő általában ilyenkor még hűvösebb. De pozitív hozadéka a külföldi edzőtáborozásnak az is, hogy a tél végi, influenzaszerű megbetegedéseket jó eséllyel el szoktuk kerülni" - tette hozzá az InfoRádióban a háromszoros olimpiai bajnok.

Hanganyag: Farkas Dávid

Őszi ajánlatok a Balatonpartról

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!