Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fabio Capello lehet az olasz válogatott szövetségi kapitánya

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke kedden elmondta, hogy tárgyalni fog Fabio Capellóval a válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltéséről.

A jelenlegi kapitány, Antonio Conte március 15-én jelentette be, hogy a nyári, franciaországi Európa-bajnokság után távozik posztjáról, mert ismét klubedzőként szeretne tevékenykedni. Brit sajtóértesülések szerint az angol bajnoki címvédő Chelsea trénere lesz, ezt azonban ő maga továbbra sem erősítette meg, sőt úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy egy olasz csapat élén folytatja pályafutását.

Tavecchio a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilap keddi számában elmondta, hogy a következő napokban tárgyalni fog Capellóval a kapitányi posztról. A 69 éves edző korábban a többek között az AS Roma, a Juventus és a Real Madrid együttesét, illetve az angol és az orosz válogatottat is irányította.

A szövetségnek rajta kívül más jelöltjei is vannak, az egyik az 52 éves Roberto Donadoni, aki korábban már dolgozott szövetségi kapitányként, de az olaszok számára rosszul sikerült 2008-as Európa-bajnokság után távozott. Jelenleg ő a Bologna vezetőedzője, Joey Saputo klubelnök pedig azt nyilatkozta, hogy az is marad. "Roberto szerződése 2018-ig szól, így nincs gond. Õ nyugodt, határozott, és részese a klub fejlesztési programjának. Azt mondta, hogy nálunk szeretne maradni" - nyilatkozta az elnök.

Az olaszok csütörtökön Spanyolországot fogadják Udinében barátságos mérkőzésen, kedden Németországgal játszanak Münchenben, az Európa-bajnokságon pedig Írországgal, Svédországgal, illetve a jelenlegi világranglista-vezető Belgiummal szerepelnek azonos csoportban.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.