Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kemény Dénes: "Ha meglesz a két érem, elégedett leszek"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Vízilabda Szövetség szinte minden más munkájánál fontosabb a két válogatott olimpiai szereplése - érzékeltette az InfoRádiónak adott interjúban Kemény Dénes, a szervezet elnöke. A sportvezető szerda hat órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.

Sűrű időszak előtt áll a magyar vízilabdasport, a következő bő három hónapban egymást követik majd az események. Kemény Dénes egyértelművé tette, hogy milyen eredményekkel lenne elégedett.

Sorban haladva először azzal, ha a lányoknál és a fiúknál is rendben lezajlik a bajnoki döntő, és a csapatok elfogadják az eredményt. A vízilabdában ugyanis könnyen előfordulhat az, hogy sérelmeket lehet hallani, a szövetség akkor dolgozik jól, ha nemcsak a győztes ért egyet a játékvezető működésével, hanem a vesztes is. Ezután jön a férfi Bajnokok Ligája hatos döntője, a Final Six, ott túl azon, hogy mindkét csapatunk – az Eger és a Szolnok – jól szerepeljen, fontos lenne, hogy szép esemény legyen. A szövetség munkatársai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egy mini Európa-bajnokságot lássunk. A 2014-es Eb egy gyönyörű, kéthetes rendezvény volt, ezt most három naposra csináljuk - mondta az elnök.

Kemény Dénes beszélt a válogatottak nyári eseményeiről is.

Jönnek a riói felkészülés részeként a nagy tornák: a Széchy Tamás Uszodában a lányoké és onnan ötven méter távolságra, egy nap átfedéssel a Hajósban a fiúké, majd az olimpia. Annak az eredménye az egész évünket, sőt a következő négy évet meg fogja határozni. Bármilyen jó rendezvényeket csinálunk, jól dolgozunk, modernizálódik a szövetség, az olimpia a leglényegesebb - jelezte.

A remélt eredményekről is beszélt.

Mindkét csapatban látom azt a potenciált, hogy érmet nyerjen. Az, hogy annak milyen a színe, a saját bőrömön is tudom, hogy egy-egy védésen, lövésen, bírói ítéleten, edzői döntésen is múlhat, úgyhogy ha meglesz a két érem, akkor elégedett leszek” - hangsúlyozta az InfoRádiónak Kemény Dénes.