Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rajtol a Szolnok-Eger pólófinálé

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szombaton kezdetét veszi a férfi vízilabda ob I döntője, amelyben a címvédő Szolnoki Dózsa-Közgép és a ZF-Eger találkozik egymással.

Nagy meglepetés lenne, ha az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcból nem a Tisza-partiak jönnének ki győztesen, ugyanis Cseh Sándor együttese minden mérkőzését megnyerte eddig a bajnoki szezonban.

Az alapszakaszban előbb novemberben saját közönsége előtt 9-4-re, majd februárban Egerben 8-6-ra diadalmaskodott a szolnoki csapat döntőbeli riválisa ellen.

Dabrowski Norbert, az egriek vezetőedzője a klub honlapján elmondta, a Szolnok - az olasz Pro Reccóval egyetemben - kiemelkedik a európai mezőnyből, éppen ezért egy három győzelemig tartó párharcban rendkívül nehéz dolguk van. Ugyanakkor fizikálisan és mentálisan is késznek érzi csapatát.

"Az a tervünk, hogy rögtön az elején, saját otthonukban kell lerohannunk őket. Ha mindjárt az első meccsen győzünk, úgy van a legnagyobb esélyünk" - mondta a szakember.

A párharcot a Szolnok sem veszi félvállról, szerdán délelőtt éppen a már említett Bajnokok Ligája-győztes Pro Reccóval készült a BVSC Szőnyi úti uszodájában.

A párharc első mérkőzését szombaton 16.30 órától rendezik Szolnokon, a második találkozó jövő vasárnap lesz Egerben, míg a harmadik meccs időpontja május 21. A további, feltételes menetrend még nem készült el.