Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tótka: Nehéz lesz minket megverni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bár a tavaszi hazai felkészülés nem volt gördülékeny, bízik a győzelemben Tótka Sándor a szegedi kajak-kenu válogatóversenyen, amelyen az első helyezettek egy nagy lépést tesznek a riói szereplés felé. Az UTE kajakozója jelezte, hogy a párosra fókuszálnak Molnár Péterrel (Honvéd), de mindketten elindulnak egyesben is 200 méteren.

„Nem leszünk nagy formában a válogatón. Persze így is nehéz lesz minket megverni, mégis a júniusi válogatóra hegyezzük ki a formát” – jelentette ki a MOL Tehetségtámogató Program klasszisa az InfoRádióban.

A szolnoki tájékoztató versenyen is győzött a vb-címvédő egység, pedig igen nehezen álltak át a dél-afrikai edzőtáborozás után, és egy megfázásos betegséggel is bajlódtak. Hiába győztek fél másodperces előnnyel, nem voltak kibékülve az ott mutatott teljesítményükkel.

„Maximalista vagyok, ezért nem voltam megelégedve a pályánkkal. Az egységünkben sokkal több van. Világbajnokok vagyunk, de nem szálltunk el. A földön járunk. Tudjuk, mit kell tennünk, hogy újra mi legyünk a legjobbak” – mondta Tótka Sándor.

A hazai válogatókon egyesben és párosban is elindulnak Molnár Péterrel 200 méteren.

„A páros élvezi a prioritást. Egyesben csupán azért indulunk el, mert edzésre van szükségünk. Versenyszituációt kell teremtenünk, hogy minél jobban megszokjuk a versenykörülményeket” – hangsúlyozta.

A duó edzője, Hűvös Viktor nem hajtott végre drasztikus változtatásokat az egy évvel korábbi felkészülésükhöz képest.

„Viktor mindig azt mondja, hogy nem szabad egy helyben toporogni, ez a mottója. Ha az edzésmódszerek ugyanazok, mint tavaly, nem lesz előrelépés. Nemcsak világ-, hanem olimpiai bajnokok is szeretnénk lenni” – jelentette ki az InfoRádióban Tótka Sándor.