Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hosszú és Cseh is első helyen került döntőbe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Cseh László 200 méter pillangón, Hosszú Katinka pedig 200 méter vegyesen a legjobb idővel jutott be a csütörtöki döntőbe a londoni úszó Európa-bajnokságon.

Cseh, a 200 méter pillangó világbajnoka a második elődöntős futamban végig vezetve lett első úgy, hogy 1:54.29 perces Európa-bajnoki csúccsal csapott a célba.

“Jó volt végül is, de még egy kicsit harapósabbnak kell lennem, különösen a végén” – nyilatkozott a magyar szövetség Facebook-oldalán. Hozzátette: ez csak középdöntő volt, csütörtökön más lesz, “de muszáj odatennem magam a lehető legjobban, mert az olimpián az esti úszás bőven keményebb lesz”.

Az első futamot jó hajrával Kenderesi Tamás nyerte 1:56.02-vel, ami összesítésben a harmadik legjobb idő volt.

Hosszú 200 méter vegyesen – amelyen címvédő és világbajnok – végig vezetve 2:08.60 perccel bizonyult a leggyorsabbnak. Vele egy elődöntőben úszott Verrasztó Evelin, ő 2:12.93-mal harmadik lett, összesítésben pedig negyedikként került a fináléba. Hosszú, aki 400 méter vegyesen és 200 méter háton már aranyérmet nyert a londoni Eb-n, később még a 100 méter hát elődöntőjében is úszott, ugyancsak címvédőként. Az első futamban elsőként végzett 1:00.03-mal, összesítésben pedig harmadikként került a döntőbe.

Ugyancsak úszhat csütörtökön fináléban Bohus Richárd, aki 50 méter háton futamában harmadik, összesítésben pedig ötödik lett 25.04 másodperces idővel. Horváth Dávid 200 méter mellen a 12. helyen végzett 2:12.34 perces eredménnyel.

Gyurta Gergely a negyedik helyen végzett 1500 méteren. A keddi előfutamában 15:05.34 perccel csapott a célba, ami a hetedik legjobb idő volt, a szerdai döntőben viszont több mint nyolc másodperccel gyorsabban úszott. A táv első felében a nyolcadik helyen tempózott, de jól osztotta be erejét, 800 métertől elkezdte a felzárkózást, és sorra hagyta le ellenfeleit. Dobogós helyezés elérésére nem volt esélye, a 14:57.06 perces, legjobbjához közeli idejével azonban negyedikként csapott a célba.

“Végre nagy versenyen sikerült 15 percen belül úsznom, ma csakis ez volt a cél. Kizárólag magammal foglalkoztam, senki mással, nekem ma ez volt a feladatom” – nyilatkozta a magyar szövetség Facebook-oldalán.