Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Két évre eltilthatják Niersbachot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága kétéves eltiltást kért a német szövetség (DFB) korábbi elnökére, Wolfgang Niersbachra.

A testület pénteken nyilvánosságra hozott vizsgálati dokumentuma szerint a sportvezető megsértette az etikai kódexet, ezért a bizottság a kétéves eltiltás mellett 30 ezer svájci frankos (8,5 millió forintos) bírságot javasolt. Niersbach a DFB-t és a FIFA-t is érintő korrupciós botrány miatt tavaly novemberben lemondott posztjáról.

A vesztegetési ügy tavaly októberben robbant ki, amikor a Spiegel című német lap arról írt, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os világbajnokság helyszínének 2000-es kijelölése előtt, a 24 tagú végrehajtó testületből négy ázsiai tag pénzt kapott tőlük. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfus - az adidas 2009-ben elhunyt vezérigazgatója - segítségével "feketekasszát" hoztak létre, és cégvezető kölcsönözte a pénzt is.

A Spiegel azt írta, Franz Beckenbauer, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, valamint Niersbach, a DFB akkori alelnöke is tudott a megvesztegetésről, a pénzt (6,7 millió eurót) pedig 2005-ben a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak. Niersbach, Beckenbauer és a DFB is határozottan visszautasította, alaptalannak nevezte a Spiegel által írtakat, kijelentve, hogy az újság nem tudja bizonyítani állításait.

A tíz évvel ezelőtti világbajnoksággal összefüggésben a német ügyészség és adóhatóság, valamint a svájci szövetségi ügyészség is vizsgálatot folytat.